Ugyanarra a problémára nagyon sokféleképpen reagálunk és a megoldások közül is többet mérlegelünk. Van aki dühösen kiabál. Van aki csendben elsírja magát. Van aki káromkodik és másokat hibáztat és van aki értelmes megoldások után kutat. Egy valamiben azonban nagy valószínűség szerint mindannyian hasonlóak vagyunk: az érzelmeink nagyon erősen befolyásolják gondolatainkat és döntéseinket.
Az határozza meg gondolatainkat a kialakult helyzetről és a benne szereplő emberekről, ahogy ebben magunkat érezzük.
Ha kellemetlenül érezzük magunkat egy helyzetben, akkor beszűkül a lehetséges gondolataink köre és csak azokat válogatjuk ki, amelyek segítenek ezeket az érzéseket minél hamarabb megszüntetni. Ezek a gondolatok gyakran menekülésre kényszerítenek bennünket az ilyen helyzetekből. Nem szeretnénk időt tölteni azzal, hogy megértsük a többi szereplő viselkedését, még kevésbé avval, hogy magának a rendszernek a működését átlássuk. „Nem érzem itt jól magam, elmegyek innen”, születik meg bennünk a gondolat és érzelmeink hatására hátat fordítunk a problémának.
Az is előfordulhat, hogy érzelmeink nem menekülésre késztetnek, hanem heves indulatokat váltanak ki belőlünk. Hangos vádaskodásba „húzhatnak” bele minket. Elkezdődhet egy végtelenített egymásra mutogatós játszmázás, „ki tehet róla, ki a hibás?” értelmetlen szócsata.
Gyakori az is, hogy mikor jól érezzük magunkat valahol, akkor függetlenül attól, hogy a többi szereplő nem érzi ott jól magát, mi szeretnénk ezt az állapotot minél tovább fenntartani.
Az érzéseink, érzelmeink ilyenkor is leszűkítik a készletet, amiből válogatni tudunk. Ilyenkor sem látjuk, értjük az „egész” rendszer igazságát, a helyzetet és az abban szereplő embereket, hanem csak saját érzelmeink által vezérelve gondolkozunk, kommunikálunk és keresünk megoldásokat. Nem tudunk pld. úgy tekinteni egy munkahelyre, mint egy működő rendszerre, melynek vannak előnyei és hátrányai . Az előnyöket természetesnek vesszük, a hátrányok, hiányok azonban érzelmeket váltanak ki belőlünk. Biztos, hogy ezek a rendszer hiányai? Nem saját és akár még felmenőink kudarcai, fájdalmai, félelmei, zsákutcái és az emiatt érzett tehetetlen harag jelenik meg ilyenkor?
Az is elgondolkodtató, hogy miért reagálnak más-más érzelmekkel az ugyanabban a helyzetben lévő emberek? Azért, mert az érzelmeink valójában energiacsomagok. Ezek a csomagok, információk sokaságát tartalmazzák. Mikor egy érzés vagy érzelem megjelenik a testünkben, akkor nem csak a saját élettapasztalataink érzelmi lenyomatát hozza felszínre, hanem felmenőink genetikai örökségeként egész generációk élettapasztalatai jelennek meg abba az érzésbe vagy érzelembe tömörített információcsomagokként, melyeket én „zip fájloknak” neveztem el. Ezek a csomagok, zip fájlok, az örökségünk, amit a felmenőink hagytak ránk. Jó és rossz érzések és érzelmek formájában tárolódnak energiarendszerünkben és bizonyos élethelyzetekben aktiválódnak.
Mit jelent ez a gyakorlatban? Ha pld. bizonyos élethelyzetekben én félelmet vagy szorongást érzek, akkor ez arra utal, hogy ezt az élethelyzetet nem csak én nem tudom itt és most sikeresen megoldani, hanem valószínűleg már szüleim, nagyszüleim sem boldogultak evvel a feladattal. Mivel erre a problémára nem tudtak nekem jó megoldást mutatni és jó példával szolgálni, így jobb híján azt az érzést hagyták nekem örökségül, hogy vigyázz gyermekem, ez egy veszélyes, ismeretlen terep! Itt a mi családunknak nincsenek jól működő megoldásai, itt egyedül kell boldogulnod. Ilyenkor két lehetőségünk van. Vagy engedelmeskedünk a testünkben eluralkodó érzéseknek és érzelmeknek és meghátrálunk a feladat elől, vagy beleállunk és szembenézünk az ismeretlennel.
Miután felfedeztük őket, elfogadjuk a testünkben megjelenő szorongató érzéseket, de nem hagyjuk, hogy az érzelmek és a hozzá kapcsolódó gondolatok átvegyék felettünk és a döntéseink felett az irányítást. Ne feledjük, hogy ezek a kis zip fájlok, nem csak a saját, hanem szüleink és nagyszüleink meg nem oldott szorongásait és próbálkozásainak negatív érzelmi tapasztalatait is tartalmazzák. Ezek az energiacsomagok, zip fájlok , nagyon erősen hatnak.
Ezért fordulhat az elő, hogy a viselkedésünk egy adott élethelyzetben mások számára érthetetlenül túlzónak tűnhet, miközben mi úgy éljük meg, hogy teljesen működésképtelenné váltunk, lefagytunk. Egy ilyen helyzetben a környezetünk legtöbbször nem érti, hogy egy „ilyen egyszerű helyzet” hogy okozhat valakinek ekkora szorongást. Csodálkozva figyelik ahogy képtelenek vagyunk akár csak egyetlen lépést is tenni a teljesen nyilvánvaló megoldás irányába.
Én úgy tapasztalom, hogy aki szorong, az fejben, gondolatban pontosan tudja mit kellene tennie. Ami gondot okoz neki az, hogy nem tudja mihez kezdjen azzal a fojtogatóan erős érzéssel a testében, ami teljesen lebénítja őt, ami működésképtelenné teszi ilyenkor. Számára az lenne a valódi segítség, ha valaki megmutatná, megtanítaná mit csináljon a testében ilyenkor kibomló zip fájl energiával, ami iszonyú erős és bénító tud lenni.
Hogy lehet elindulni azon az úton, hogy tudatosan uralmat szerezzünk a testünkben kibomló zip fájl felett?
A kulcsok, melyek segítenek: az elfogadás és a megfigyelés. Ezek teszik lehetővé számunkra, hogy egy mélyebb igazságot is megérthessünk. Ez a megoldás nem azon alapul, hogy az érzelmeinket elfojtjuk vagy elhárítjuk. Pont ellenkezőleg, a kulcs maga az elfogadás. A testünkben megjelenő érzéseket és érzelmeket hagyjuk jelen lenni, figyeljük őket és közben igyekszünk leállítani a hozzájuk kapcsolódóan megjelenő gondolatainkat.
Első lépésként elfogadjuk, hogy én szorongok ebben a helyzetben. Félelem van bennem, ha ebbe a helyzetbe kerülök. A test segít, mert észlelhető nyomást, bizsergést, fájdalmat produkál különböző testtájakon. Emiatt az elfogadásnak sem fejben kell megtörténnie. A beazonosított érzést tudatosan megengedjük jelen lenni a testünkben. Persze ez kellemetlen, de megkerülhetetlen első lépés ahhoz, hogy sikeresen megoldjuk a szorongató problémát, ami újból és újból visszatér hozzánk. Ez a testünkben megjelenő szorongató érzés egy energia, rezgés. Lehet félelmetesen, szinte bénítóan erős, de lehet könnyen elfogadható kevésbé intenzív érzés is. Én úgy tapasztalom, hogy nincs két egyforma érzés. Nyilván minél intenzívebb egy szorongás, annál nehezebb a jelenlétét a testünkben elfogadni és csendben megfigyelni. Ilyenkor nagy segítség, ha légzéstechnikák alkalmazásával csillapítjuk, elcsendesítjük a jelen lévő erős érzelmet, hogy könnyebben elfogadható és megfigyelhető legyen.
Miben más ez a megoldás ahhoz képest amikor a problémára egyszerűen érzelmeinket kizárva, fejben racionális gondolkozással a problémára irányuló megoldásokat keresünk?
Amikor a ráció felől közelítünk semmit nem értünk meg az érzelmeinkben tárolt információkból. Ezen információk hiányában viszont csak tünetet tudunk kezelni újra és újra. Ha ezt hosszú ideig tesszük, akkor az elfojtott vagy elhárított érzelmek betegségek formájában jelennek meg a testünkben, mert alacsony rezgésűek. Így materializálódik a meg nem oldott szorongás.
Ez a fel nem dolgozott érzelmi zip fájlok negatív hatása. És vajon milyen változást eredményez, ha tudatosan kezdünk az érzelmeinkkel, mint energiákkal dolgozni? Természetesen pozitív hatása lesz a munkánknak. Fejlődik az érzelmi intelligenciánk, nyílik a szívünk. Amikor agyunkat, azaz az értelmi intelligenciánkat fejlesztjük, akkor idővel okosabbak leszünk, több információ felvételére és feldolgozására válik alkalmassá az agyunk. Amikor pedig az érzelmeinkkel dolgozunk, akkor általában véve érzékenyebbek leszünk. Ilyenkor már nem az agyunkkal, hanem A szívűnkkel kapcsolódunk intenzívebben az Univerzumhoz. A szíven keresztül áramló energia nem az értelemről, hanem a szeretetről, mint energiáról hordoz információt.
A szeretet energia a test minden egyes sejtjének gyógyító „tápláléka”. Az érzelmi intelligencia fejlesztésével olyan energiaáramlásba kapcsolódunk be, amely tudatos kapcsolat kialakítását teszi lehetővé a testünkkel. Az érzelmekkel való tudatos belső munka pozitív eredménye a test gyógyulása. A mondás „Ahogy bent, úgy kint” így nyer számomra értelmet.
Elfojtott és hárított érzelmeink idővel torzulások, betegségek formájában jelennek meg a testünkben. Ezzel szemben az elfogadott, „megdolgozott” érzelmi energia hatására gyógyul a test és életenergiával telik meg.
2022.04.08.