Voltatok már olyan helyzetben, hogy szerettetek volna valamin változtatni? Mondjuk a lakásotokat meghittebbé tenni egy új lakberendezési tárggyal? Megvan a vágy, de valahogy nem sikerül megvalósítani. Nézelődtök, keresgéltek a neten, elmentek néhány szaküzletbe, hátha ötleteket meríthettek onnan. Valahogy nem találjátok a tökéletes megoldást. Nem jön a „meglátni és beleszeretni” érzés. Elmentem egy üzletbe, ahol az eladó már ismer. Több mindent vásároltam már nála és most is szólt, hogy jött néhány érdekes darab, érdemes lenne megnéznem őket.
Elmentem hát. Néztem jobbról, néztem balról a felkínált termékeket. Méregettem őket, agyaltam, gondolkoztam, de valahogy nem jött az „AHA feeling”, egyikbe se tudtam beleszeretni.
Az eladó egyre feszültebb lett. Én döntésképtelen voltam, s hogy legyen időm még gondolkozni, elkezdtem húzni az időt. Feltettem neki néhány kérdést, ami végképp kiverte nála a biztosítékot. Rám nézett és közölte: -Figyelj, mióta bejöttél az üzletbe én egyre feszültebb vagyok. Én nem tudom, hogy lesz veled. Neked semmi se jó, én nagyon ideges vagyok.
Na ettől én is befeszültem. Most akkor muszáj vásárolnom, csakhogy békesség legyen?
Egyre nagyobb lett a feszültség. Mindkettőnket az érzelmeink kezdtek el irányítani. Ő támadott, én pedig elkezdtem védekezni és magyarázkodni. Automata üzemmódban mutogattunk egymásra, hogy ki felelős nagyobb mértékben a kialakult helyzet miatt. Aztán belém villant: Álljunk csak meg, mi folyik itt?
Elkezdtem figyelni. Megpróbáltam mindkettőnk igazságára fókuszálni. Ahogy kiüresedtem és megfigyeltem a helyzetet arra jöttem rá, hogy az eladó tulajdonképpen nem rám dühös, hanem önmagára, hogy nem tudja nekem a megfelelő terméket megmutatni. Én pedig nem az eladóra vagyok valójában dühös, hanem elkeseredett vagyok, hogy ebben a helyzetben nincsenek határozott elképzeléseim, hogy még mindig nem találtam rá, amire vágyok.
Hogyan tovább? Valahogy dönteni kellene. Elfogadtam ezt a helyzetet és mindkettőnk felfokozott érzelmi állapotát figyelembe véve abbahagytam a gondolkozást és az agyalást is. Kiüresedtem és ráfókuszáltam a termékre. Kell ez nekem, jó lesz ez oda, ahová szántam, megfelelő a mérete?
Egy kis idő elteltével döntésképessé váltam. Pontosan tudtam mi az, amire szükségem van és mi az, ami a boltban marad.
Megfigyeltem, hogy a kiüresedésre, a válaszreakció nélkül hagyott támadásra az emberek viselkedése megváltozik. Először kicsit zavarba jönnek, aztán együttműködővé válnak, a végére pedig túlzásokba esnek, hogy kompenzáljanak.
Ebben a helyzetben is ez történt. Habár végül csak azt a terméket vásároltam meg, ami számomra érdekes volt és ott hagytam minden mást, ami nem nyerte el a tetszésemet, mégis az eladótól extra kedvességet kaptam és egy ajándékkal távoztam.
A helyzet az érzésekre adott automata válaszreakciók helyett win-win helyzetté alakult át. Én végre döntöttem és megkaptam, amit akartam. Végül képes voltam az addigi agyalás helyett a teljes figyelmemmel arra koncentrálni, hogy mit is szeretnék ÉN. Az eladó is megnyugodott, hogy mégis jó volt a megérzése, jól tette, hogy felhívott.
Gyakran fordul elő, hogy vitás helyzetekben, az egymásnak feszülő érzelmek és a belőlük fakadó negatív gondolatok miatt automata módra kapcsoltak küzdelme alakul ki két vagy több ember között. A felgyülemlett feszültség ilyenkor ide-oda pattog a résztvevők között, egészen addig, míg kiabálással, veszekedéssel, egymás sértegetésével ki nem sül a rendszerben keringő energiatöbblet. Utána mindenki megy a maga dolgára. Esetleg fejben történik még egy kis „utómunka”, lezárásképpen, gondolatban minden résztvevő megnyugtatja magát, hogy a másik volt a hibás, ráadásul még agresszív, bántó is volt.
Legközelebb, ha ilyen helyzetbe keveredsz, próbálj meg a benned dúló érzelmekre és gondolatokra tudatossá válni és ezt a tudatosságot megtartani és csendben figyelni. Meg fogsz lepődni, hogy ebben az „ürességben” milyen felismerések és új nézőpontok mutatkoznak majd meg számodra.
(Köszönöm Dobos Csillának a szöveg végső formába öntését.)