Emberek.

Az emberi viselkedés olykor ellentmondásos. Magukban imádkoznak Istenhez, miközben környezetük felé azt kommunikálják, hogy nem hisznek benne. Meditálnak, könyörögnek a szebb jövőért, de ugyanakkor kételkednek benne, hogy eljöhet egy szebb jövő. Vágynak a csodára, de igazán nem hisznek a csodákban. Magas rezgésekről, szeretetről és spiritualitásról beszélnek, de még a saját és mások szorongását sem képesek kezelni. Félnek attól, hogy akár csak rövid ideig is, egy nyilvánvalóan alacsonyabb rezgésszinthez kapcsolódjanak, legyen az az alacsonyabban rezgő érzés a sajátjuk vagy másoké.

Ha megkérdeznék tőlem mi lenne számomra egyszerűbb feladat, halálközeli élményt átélni vagy sok ismeretlen emberrel valami új dolgot létrehozni és azt hosszabb ideig sikeresen működtetni, azt válaszolnám, hogy nem is kérdés, a halálközeli élmény. Azt sokkal egyszerűbb kezelnem nekem. Miért?

Mert még soha életemben nem csalódtam Istenben, az Univerzumban, a végtelen intelligenciában, vagy nevezzük bárhogy azt, ami az élet és halál körforgásának motorja. Egyszer sem. Soha. Életem minden nehéz, elviselhetetlen vagy fájdalmas pillanatában mindig számíthattam erre a szeretet energiára. Mindig. A megfelelő pillanatban ott volt. Bekapcsolódott a szívembe, gyógyított és segített.

Emiatt nem vágyódom el a Földről. Szeretek itt élni. Szeretem a vibrálást, a teremtést, az új dolgok születését, az anyag formálhatóságát. Szeretek új érzéseket és érzelmeket átélni. Tudom, hogy furcsán hangzik, de minél többet ismerek meg ezek közül, annál inkább tűnik el mindenféle minősítés. Már csak érzések, érzelmek és energiák vannak. Nincsenek jó vagy rossz csoportba elosztva. Csak léteznek. Azt hiszem így születik meg a feltétel nélküli szeretet és elfogadás.

Sokan beszélnek manapság a Föld emelkedéséről, a 4. és 5. dimenziókról. Gondolkoznak, beszélnek és írnak róla, de vajon értik, érzik és érzékelik-e ezeknek, a miénkétől eltérő rendszereknek a működését és törvényszerűségeit? Tudnának-e az emberek ezekben a rendszerekben élni és működni?

El tudnák-e fogadni, hogy a mi dimenziónkon kívül létezők tőlünk ugyancsak eltérő módon működnek és élik a hétköznapjaikat? Rossz érzések nélkül vennék tudomásul, hogy az emberek többsége számára érthetetlen módon kommunikálnak és kapcsolódnak egymáshoz és a környezetükhöz. Nem töltené el őket félelemmel, hogy a más dimenzióbeliek számára teljesen mindegy, hogy mit mondunk? Zavarba esnének, hogy az érzésekhez és érzelmekhez, ha tetszik egyenesen a tudathoz kapcsolódnak és onnan szerzik az információt rólunk?

Képes lenne a mai földi emberek többsége ennyire nyitottan és őszintén élni? Vagy tehetetlenül vergődnénk, mint Jim Carrey a Hantaboy című filmben, az egy napig tartó őszinteség súlya alatt? A többség sírva vágyakozna vissza a 3D biztonságos, jól megszokott, vaskos álarcai mögé. Lássuk be, ez az új működésforma a nagy többség számára még élhetetlen lenne.

Ennek ellenére érthető, hogy mindannyian vágyunk a csodára. Ahhoz azonban, hogy a Földön a csodát életvitelszerűen művelhessük, biztos, hogy valamikor, az emberek többségének meg kell ezért dolgoznia, változnia kell. Ahhoz, hogy a csoda a Földön valósággá váljon, az emberek többségének meg kell ismernie és értenie, sőt el is kell fogadnia a vágyott csodát működtető rendszer szabályait és tudnia kell azok szerint létezni.

Ennek első lépcsőfoka az, hogy megismerjük azt, ahol épp vagyunk, a 3D rendszerének működését és törvényszerűségeit. Megértjük hogyan létezünk ebben mi magunk, hogy működnek az emberek a 3Dben. Innen tudunk majd tovább lépni egy következő tudatszintre, ami egy magasabb létrafok lesz az emberiség tudatfejlődésében.

Ha testünk, lelkünk és személyiségünk még a 3D tudatszintjén éli a hétköznapjait, akkor a hirtelen csodaként ölünkbe hulló magasabb tudatszintek életformái és működései elviselhetetlenek lesznek a számunkra. Nemhogy megélni és működtetni nem tudjuk az idejekorán érkezett csodát, de sokkal valószínűbb, hogy el szeretnénk menekülni előle, hisz még az alapvető működését és törvényszerűségeit sem értenénk meg. Hasonlóan éreznénk magunkat, mint Lewis Caroll nonszensz meseregényében Alice.

A várva várt csoda először az egyes emberekben, önmagunkban, testünk, lelkünk, szellemünk és személyiségünk fejlődésével fog megszületni. Minél több emberben jelenik meg a vágy az újra, éli és működteti ezt önmaga fejlődésén keresztül itt a Földön, annál elfogadhatóbb és természetesebb lesz ez a többi ember számára is. Az új, magasabb tudatszintek létezése megemészthető lesz és elkezdődhet annak elfogadása, majd a felzárkózás.

(Köszönöm Dobos Csillának a szöveg végső formába öntését.)

Hírlevél feliratkozás

Hírlevél