Az érzelmekkel, mint energiákkal és a bennük tárolt információkkal, mint tapasztalásokkal nem mindig könnyű dolgozni, sőt sokszor nagyon nehéz.
Nem elég az érzelmeket elfogadni és megélni. Az érzelmekkel való ismerkedés útjának elején ugyanis a megélés gyakran „pusztán” a testben megjelenő plusz energia kivezetése. ( Pl. dühöngés, kiabálás, vagy fizikai erőszak formájában.) Egy erős érzelmi energia kivezetésének hatására a feszültség ugyan csökken a testben, de a probléma gyökere nem változik.
A bennünk futó érzelmi programok felülírására nem léteznek instant megoldások. Egy-egy érzelmi fixáció felülírásához hosszú tudatos belső munkára van szükség.
Gyakran előfordul, hogy mikor a hozzám forduló kliensemet megkérdezem arról, fel tudja-e idézni hogyan érezte magát abban a szituációban, amiről épp beszélgetünk, őszintén meglepődik. „Hogy, hogy hogyan? Hát nyilván rosszul – hangzik az értetlenkedő válasz.
Én azonban már tudom, hogy innen tovább kell lépni és folytatom:
– Meg tudná pontosabban nevezni, hogy mit érzett akkor, abban a helyzetben?
– Azt hiszem dühös voltam.
Én mindeközben, mivel már ráhangolódom, szomorúságot és fájdalmat élek meg a saját testemben. Erről azonban még nem beszélgethetek vele, mert még nem készült fel rá, hogy ezekkel az érzésekkel is szembenézzen, ezt ő még nem tudja felvállalni. A dühről, a düh megéléséről beszélgethetünk, azt már világosan látja, tudja azonosítani, megtapasztalta, tudatosította. Részletesen megbeszéljük hát, hogy vajon minden rendbe jönne-e azonnal, ha az a másik ember, aki miatt én jogosan vagyok dühös, vagy az igazságtalan helyzet, amibe belekeveredtem vajon megváltozna-e. A düh megélése még vállalható, arról el lehet beszélgetni.
A fájdalom és a szomorúság érzése nagyon más. Az ezekkel való ismerkedéshez rengeteg empátia, tudatosság, erő és kitartás szükséges. Csak fogadjuk el, hogy léteznek bennünk ezek az érzések is. Amikor valaki megnyílik és kitárulkozik egy barátnak, terapeutának, vagy csak úgy magának, akkor ezek az energiák kiszabadulnak, mint szellem a palackból és az az ember, aki ezt megéli sebezhetővé válik. Ha ilyenkor nincs jelen segítő tudatosság és erő, ami ebben az állapotban megtartja az éppen megnyíló embert, akkor egyedül kell megbirkóznia ezekkel az elszabadult érzésekkel. Egy hozzáértő segítő viszont lehetővé teszi, hogy az épp megnyíló ember ezeket, az eddig elfojtott érzéseket, biztonságban élhesse meg és a bennük rejlő információt is megérthesse.
Embert próbáló feladat ez mind a megnyíló, mind a segítő számára. Szinte lehetetlen egyedül birkózni meg régen elfojtott érzésekkel, mert ilyenkor nagyon mélyen, gyakran generációkon keresztül gyökerező negatív élettapasztalatok érzelmi lenyomatai szabadulnak fel.
Nem árt emlékezni rá: az, hogy bizonyos élethelyzetekben hogyan érzem magam, nem csak a saját tapasztalásaim következménye, hanem egész családom, sőt összes előző életem tapasztalásai is befolyásolják ezt, sőt olykor meg is határozzák azt, ha automata üzemmódba kapcsolnak engem és elveszítem magam fölött az irányítást.
Mindannyian kaptunk örökül negatív élettapasztalatokat felmenőktől vagy előző életekből. Emiatt bizonyos élethelyzetekben nem tudunk másként érezni és viselkedni, mint ahogy elődeink tették ezt. Persze, hogy dühösek vagyunk. Persze, hogy frusztrál, hogy ezeket a ránk hagyott negatív programokat nekünk kellene valahogyan megérteni és felülírni. Ráadásul nem tanítottak meg bennünket arra, hogy ezt hogy kell csinálni. Nem mutattak jól működő mintát arra, hogy a számunkra félelmetes helyzeteket hogyan oldjuk meg. Miért nekünk kell evvel foglalkozni, ők miért nem tettek semmit?
Ha ilyen problémával találkozok, mindig keresek az érintett családjában egy örökségül hagyott pozitív programot, hogy érthetővé és elfogadhatóvá váljon, hogy nem vagyunk tökéletesek. Emberek vagyunk, pozitív és negatív tapasztalásokkal megáldva, melyeket jó és rossz érzések formájában tárolunk el és hagyunk örökségül utódaink számára.
Az én célom az, hogy a hozzám fordulókat hozzásegítsem, hogy az örökségül rájuk hagyott tudásokat felismerjék, megbecsüljék és életükben hasznosan megéljék. Megtanítom nekik, hogy lehet energiát és időt rááldozva továbbfejleszteni, amit kaptak, hogy aztán majd szeretettel adják tovább saját gyermekeiknek. Emellett a hiányaikat is meg kell tanulni elfogadni, hisz, ha tudatossá válnak ezekre is, akkor lehetőségeikhez mérten azokon is dolgozhatnak és így genetikailag jobb mintát hagyhatnak majd örökségül gyermekeikre.
(Köszönöm Dobos Csillának a szöveg végső formába öntését.)