„A félelem nem gonosz. Felhívja a figyelmed a gyengéidre és amint megismered ezeket, nem csak erősebbé, de kedvesebb emberré is válhatsz.”
Fairy Tail című animesorozat (2009-2019)
A gyengéinket rettenetesen nehéz feladat megismerni. Különösen így van ez azoknak a gyengéinknek az esetében, melyektől ráadásul még félünk is. Pedig ezek a gyengék nagy segítségünkre lehetnek. Mindannyian számtalan olyan félelmet hordozunk magunkban, melyek megoldatlan, vagy rosszul működtetett élethelyzeteinken keresztül a hiányainkra, gyengeségeinkre lennének hivatottak rávilágítani.
Ha félelemről van szó, leggyakrabban hárítással reagálunk. Hárításban profik vagyunk! Mindent is elkövetünk, csak ne kelljen a hiányainkkal szembenézni. Íme néhány tipikus hárítás, melyekkel gyakran találkozom:
- Nem én tehetek róla, a másik a hibás. Be is tudom bizonyítani. Majd következik egy hosszú monológ, logikusan felépített, kikezdhetetlen érvelés formájában.
- Tudom, hogy változtatnom kellene, de ez most lehetetlen. Itt a család, a gyerekek, a kutya, a munka, a háztartás. Talán majd egyszer arra is lesz időm, hogy magammal foglalkozzam.
- Felnőttek a gyerekek, megöregedtem, elszaladt mellettem az élet. Most már késő változtatnom. Erre a kis időre, ami hátra van még jó így nekem. Ha újrakezdhetném, sok mindent másként csinálnék.
- Nem hiszem el, hogy mindig újra és újra ugyanabban az élethelyzetben találom magam! Az előző szakításomat is nehezen hevertem ki és tessék, most újra ugyanaz történik velem! Nekem ez a sorsom.
- Nagyon szeretnék lefogyni, de ezzel a külsővel hogyan menjek edzőterembe? Mindenki engem fog bámulni.
- Szeretném, de nem lehet. Megpróbáltam és nem sikerült. Több kudarcot nem szeretnék átélni.
Ezek jól felépített, magabiztosnak tűnő, minden érzelmet elfojtó, határozott érvelésnek látszanak. A vak is láthatja, hogy nem változtathatok azon, ami egyébként már hosszú ideje szenvedést okoz nekem. Az idő múlásával azonban elbizonytalanodok. Érzem, hogy a jól felépített érveim ellenére mégiscsak meg kellene próbálni változtatni, legalább egy kicsit, mert így csak egyre többet sírok és szenvedek, ezt meg már rettenetesen útálom.
Körbenézek hát az önismereti és ezoterikus piacon, hogy olyan instant megoldásokat találjak a problémáimra, melyek a lehető legkisebb erőfeszítéssel, gyors személyiségváltozást, vagy csodás megoldást hoznak a problémáimra. Kiválasztok egyet, aztán még egyet, s az idő múlásával be kell látnom, hogy ez sem működik. Ekkorra már remélhetőleg valamivel nagyobb önismerettel rendelkezem majd az elvégzett tanfolyamok és ezoterikus csoportfoglalkozások hatására és talán jobban kezelem majd a nehézségeimet is, de a félelmeim és a hiányaim továbbra is ott szunnyadnak a mélyben, érintetlenül velem maradtak.
A félelem nem gonosz. Igyekszik felhívni magára a figyelmünket. Időnként megszorongat gyomor, szív vagy torok tájon, álmatlan éjszakákkal piszkál, betegségekkel gyötör. Ha nem reagálunk, egyre elviselhetetlenebb, működtethetetlenebb élethelyzetekbe sodorva próbálja elérni, hogy fogadjam már végre el, hogy itt van, vegyem már komolyan az érzéseimet és az érzelmeimet, kezdjek már velük valamit! Alig várja, hogy megengedjem a félelem szorongató érzését felbukkanni a testemben, hogy ezáltal végre megismerkedhessek a hiányaimmal, hisz a félelem jelenléte ezekre figyelmeztet.
Megadom hát magam a közös belső munkának. A félelem és a hiányaim megismerésén keresztül lassan eljutok az igazsághoz önmagammal kapcsolatban. A folyamat nyomán megtapasztalt felismerések hosszútávon változtatják meg a személyiségemet. Erősebb és kedvesebb emberré válok, mert valamivel már kevesebb a gyengeségem, hiányom. Csökkent azoknak a dolgoknak a száma is, amitől félek. Az így megszerzett erő sikeresebb teremtésekhez segít hozzá, a kedvesség pedig boldogabb kapcsolatokat hoz az életembe.
(Köszönöm Dobos Csillának a szöveg végső formába öntését.)