A reggeli kávézás közben két írás is szembejött velem a feltétel nélküli szeretetről. Mindkét írásnak az volt a lényege, hogy feltétel nélkül szeretni betegség, mely gyógyításra szorul.
Fejben, racionálisan gondolkozva teljesen logikus azt a következtetést levonni, hogy ha valakit – függetlenül attól, hogyan bánik az illető velünk – tovább szeretünk a bántás ellenére is, és benne maradunk a bántalmazó kapcsolatban, akkor gyerekesen viselkedünk és segítségre szorulunk.
A feltétel nélküli szeretetnek van azonban egy harmonikusan működő változata is. Mi a különbség a kibillent és a harmonikusan működő feltétel nélküli szeretet között? A harmonikus változatot fejlett érzelmi intelligenciával rendelkező, rendszerben gondolkozni képes ember tudja működtetni.
Az ilyen ember feltételek nélkül tud kapcsolódik másokhoz. Képes arra, hogy a megélt érzelmei tudatában, felelősségteljes döntéseket hozzon függetlenül attól, hogy Te mit tettél vele. Nem csak a saját megélt érzelmei irányítják a gondolatait és a döntéseit, hanem képes a helyzetben részt vevő két ember között zajló valóságra fókuszálni.
A feltétel nélküli szeretet nem a fejben létezik, hanem a szívben. Soha nem bélyegez senkit rossznak vagy jónak, hanem holisztikusan szemléli önmagát és más embereket is, működő rendszerként tekint mindenre. Az érzelmi intelligencia fejlesztésével lehet odáig eljutni, hogy feltételek nélkül el tudjunk fogadni másokat. A saját jó és rossz érzéseink elfogadása és érzelmi világunk működésének megértése vezet el odáig, hogy képessé válunk másokhoz empatikusan kapcsolódni.
Aki nem ismeri az érzelmek, mint energiák működésének törvényszerűségeit, az félni fog attól, hogy empatikusan kapcsolódjon másokhoz. Miért?
Mert az empátia avval jár, hogy érzékelem a másik érzéseit, hangulatát. Ha azonban én még a saját fájdalmam elfogadásától is szorongok, hogyan lennék képes kapcsolódni mások fájdalmához. Amihez ilyenkor empatikusan kapcsolódni tudok, az a másikban levő szorongás és félelem a fájdalomtól, hisz én is itt tartok még. Sajnálni tudom őt. Szívből sajnálom és együtt érzek vele, mert tudom milyen érzés, hogy fél és szorong. Az is lehet, hogy dühös vagyok rá, hogy fél és szorong, vagy szomorú vagyok emiatt. Sokféle tanácsot adhatok neki, hogy ne féljen és ne szorongjon, mert ezen a terepen már én is sokat tapasztaltam. Egyvalamiben azonban nem tudok neki segíteni, nem tudom segíteni abban, hogy mihez kezdjen a fájdalommal. A fájdalommal, ami miatt fél és szorong.
Valaki akkor mer empatikusan kapcsolódni a másik emberhez, ha ismerős neki az érzés, ami a másik emberben jelen van. Kapcsolódni mer, nem fél tőle, mert már találkozott vele, és megoldást tud mutatni annak az érzésnek a kezelésére.
Az empátia ilyenkor segítő kezet nyújt a másiknak. Gyere, kapcsolódjunk, mutasd hol fáj, együtt könnyebben megoldjuk, segítek. Az empatikus ember nem csak érzelmileg, de értelmileg és személyiségében is fejlett kell, hogy legyen. Miért? Mert a fájdalomtól szenvedő embert nem megmenteni kell, hanem megtanítani a fájdalma kezelésére. Aki erre vállalkozik, annak képesnek kell lennie arra is, hogy tiszteletben tartsa, ha a másik elutasítja a felkínált segítséget. Az ilyen ember nem akar mindenáron megmenteni másokat. Az empátia, mint írtam, érzékel. A valóságot érzékeli, és az igazságot tiszteli önmagában és másokban is.
Amikor egy ember idáig jut el a fejlődésében, akkor beszélhetünk harmonikusan működő feltétel nélküli szeretetről. Mert van ilyen, létezik.
(Köszönöm Dobos Csillának a szöveg végső formába öntését.)