Genetika más szemszögből
Mikor valaki felkeres egy problémával, az első dolog, amit feltérképezek az, hogy milyen erőforrásokkal rendelkezik az illető. Szerintem a legfontosabb dolgok közé tartozik, hogy először a gyökereket értsük meg és csak utána nézzük meg, hogy milyen célok tűzhetőek ki reálisan, mihez állnak már rendelkezésre erőforrások és mivel kell foglalkozni, hogy a hiányokat is bepótoljuk. Ehhez remek módszer a szülők, nagyszülők tudásának számbavétele. Milyen szakmát űztek, mivel szerettek foglalkozni, miben voltak tehetségesek, mit kerültek el, mi volt a meg nem valósult álmuk. Ha erről az alapról indulunk, akkor a célok kitűzését nem pusztán érzelmek vezérlik és ezért nagyobb biztonsággal számíthatunk sikerre.
Megosztom veletek egy ide illő saját élményemet.
A gyerekem, életének első néhány évében, elég sok időt töltött hason fekve üzletünk padlóján, amikor kedvenc kisautóit brummogtatva játszott ott. Néha mindenről elfeledkezve hanyatt dobta magát, s a mennyezetet bámulva, látszólag semmire sem figyelve révedt a nagy semmibe. Valójában ebből az időtlen állapotból hallgatta, figyelte hogyan üzletelünk, kereskedünk mi, a szülei körülötte. Hogyan adunk el magyarul, angolul, németül, vagy akár nyelvismeret nélkül, hogyan vásárolunk hagyatékokból származó régi textiltermékeket, hogyan importálunk cikkeket távoli keleti országokban élő kereskedőktől. Az üzletben a világ minden tájáról fordultak meg emberek, a gyerekem pedig „végig mozizta” újra és újra a különböző kultúrákból, országokból, anyagi helyzetekből érkező emberek eladási, és vásárlási szokásait. Néha láb alatt volt, akkor arrébb toltuk, de nem küldtük el babysitter-rel haza, vagy a nagymamához, mert szeretett köztünk lenni.
Mikor felnőtt, nem tudta világosan eldönteni merre tovább. Felajánlottuk neki, hogy kitanulhatná a kereskedelmet. Kiderült azonban, hogy addigra nem érezte már jól magát köztünk. Azt mondta, ez unalmas, ő többre vágyik.
Sokáig nem értettem meg ezt a nagyképűnek tűnő magabiztosságát. Az élete hamar egy számomra teljesen vadidegen terepre sodorta őt, ahol mindjárt az első hónapban, a maga 20 évével, a második legjobb lett a csapatában értékesítésben. Mindenki csodálkozott. Nahát, fiatalember, ezt hol tanulta, hogy lehet ez? Ő maga sem tudta az okát, csak annyit tapasztalt, hogy bármit el tud adni, akárkinek. Ezt a tudást azonban nem becsülte meg, sőt kicsit untatta is. Gyorsan átlátta a rendszert, melybe aktív tagként bekapcsolódott. Nem is csak átlátta, de rálátott a hiányaira, a hibáira is és jött az érzés, hogy tovább kellene lépnie, saját magát kellene megvalósítania. Na, itt megállt a tudomány.
Gyakran ugyanezt a jelenséget tapasztalom a hozzám forduló embereknél is.
Nem becsüljük meg a családtagjainktól, felmenőinktől „zip fájlként” megkapott tudást. Magától értetődőnek vesszük, alanyi jogon nekünk járó szolgáltatásként tekintünk ezekre a fájlokra. Pedig ezekben a felmenőink kemény, hosszú évekig tartó munkája, energiabefektetése van felhalmozva. A gyerekek mindezt „tömörített fájlokként” kapják meg az energiarendszerükbe, s ha úgy döntenek, kibonthatják ezt a genetikailag örökölt tudást és nagyon gyorsan aktiválhatják, működtethetik. Szinte azonnal rálátnak a rendszer hiányaira, hibáira is, ami teljesen érthető, hiszen a felmenők hosszú évek alatt kitaposták már az utat. Tudássá szintetizálták a tapasztalataikat, s ezt a „tudásszubsztanciát” adták át örökségül utódaiknak. Mivel azonban a gyereknek szinte semmi erőfeszítést nem kell tennie, hogy a „zip fájl” anyagát működtesse, könnyen azt gondolhatja, hogy a dolgok általában véve is így működnek a világban. Ha azonban valamit, amit szeretnének birtokolni nem kaptak meg ilyen formában, akkor gyakran a felmenőkre lesznek dühösek. Nem értik, hogy miért nem vitték tovább a tudást az öregek, miért nem hagyták rájuk azt a „zip fájlt” is.
Az én fiam sem értette, mikor azt mondtam neki: „Eddig fiam belőlünk éltél, ha szeretnéd megtalálni a helyedet a világban, ne a szüleidtől várd a megoldást. Mi megtettük a magunkét, tovább vittük a szüleink örökségét (az én szüleim is kereskedtek), most neked is hozzá kell tenned az eddigiekhez a saját erőfeszítésedet.”
A hozzám forduló tehetséges fiatalok közül sokan ugyanebben a „cipőben járnak”. Dolgoznak valahol, átlátják a rendszert, látják a hibákat, gyengeségeket és mégis hagyják, hogy náluk sokkal kevesebb tudással, és rálátással rendelkező főnökeik kihasználják őket. Nem találják a helyüket, nincs lehetőségük az önmegvalósításra. Ezért aztán hagyják az egészet a fenébe és megkeseredettségükben és értetlenségükben valami teljesen másba fognak, az eddigi tudásuktól teljesen eltérő, új dolgot kezdenek tanulni.
Nincs ezzel baj, ha mindez értéssel és rálátással történik. Ha tudjuk és megbecsüljük, hogy a felmenőink sok életen keresztül rengeteg energiát, munkát fektettek tudások elsajátításába, melyeket mi már automata üzemmódban, szinte 0 energiabefektetéssel működtethetünk. Innen már könnyebben lehet tovább lépni, saját tapasztalatokat is a tudásokba integrálni, új dolgokat tanulni, akár teljesen más irányba fordulni és saját energia befektetésével az örökölt tudás szintjét megemelni, hisz a világ is folyamatosan változik.
Vajon miért nem tetszik a többségnek, hogy saját erőfeszítés befektetéssel haladjon tovább az életben? Mert, ha már voltunk osztályelsők és minden különösebb erőfeszítés nélkül is gyorsan haladtunk, akkor ezt az érzést keressük. Azt hisszük ez a természetes. Erre kiderül, hogy megint figyelnem, tanulnom kell. Nem is értek mindent. Hibázok. Még a kicsi haladáshoz is sokkal több energiát kell befektetnem. Hát persze, hogy nem érzem ebben jól magam.
Szerintem mindennek megvan a helye és ideje az életünkben. A lényeg, hogy társuljon hozzá értés. Ne a megkeseredettség, a düh, a „csakazértse csinálom, amit a szüleim mondanak”, a „na én tuti nem leszek olyan mint apám, anyám” érzése vezessen minket.
A gyermeki, értetlen követelőzés, hogy miért nem kaptam többet a szülőktől, sehova sem vezet. A lényeg az, hogy te mit adsz majd tovább a gyerekednek? Csak azt, amit már te is készen kaptál, vagy megtalálva a helyedet megvalósítottad önmagad és hozzátettél az örökséghez és új elemekkel gazdagítva adod azt tovább? Fektess abba is energiát, hogy felderítsd, hogy abból a nagy egészből, ami Te vagy, abból a sok tudásból, tapasztalatból, ami benned kavarog, mit tanulsz meg most hasznosítani, hogy aztán „zip fájlként” tovább adhasd!
(Köszönöm Dobos Csillának a szöveg végső formába öntését.)