Volt idő, mikor a figyelmem fókusza leginkább a két külső körön volt. A legbelső rész akkor még nem nagyon érdekelt. Ennek aztán az lett az eredménye, hogy a belső körben lévő dolgok mindenféle feszítő, zaklató érzéssel próbálták felhívni magukra a figyelmet.
Ugyanis amikor a figyelem java része a külső körökön van, akkor a beljebb tárolt részek, a maguk megvalósításra váró ötleteivel, erőforrásaival, szorongató, negatív érzelmeivel, megfejlődésre váró félelmeivel, elhanyagoltnak érzik magukat és érdeklődés hiányában sorvadoznak.
Az emberek nagy részének minden figyelme a családra, a gyerekeire, a hírekre, a munkájára, a kollégáira, a barátaira irányul. Pedig az a nehezen megfogható rész, amit Énnek tartunk, a test-lélek-szellem hármasa is figyelmet érdemel, hisz ez a mi hihetetlenül izgalmasan működő, teremtő energiarendszerünk.
Idővel rájöttem, hogy az életem valójában a belső két körben zajlik. A legkülső körhöz nem kötnek mély érzelmek és nem tudok az itt működő dolgokban részt venni, mert sem a gondolataimmal, sem a cselekedeteimmel nem tudok igazán hatékonyan ide kapcsolódni.
Mikor ezt felismertem, átrendeztem a fontossági sorrendet a köreim között. Elkezdtem a belső két körre figyelni és megláttam milyen izgalmas működő rendszerek az itt elhelyezkedő dolgok. Idővel azt is megszoktam, hogy a külső körben is meglássam a legszükségesebb információkat, hisz azokra is szükség van időnként. Azért volt ez egyre nehezebb, mert már sajnáltam rá az időt és energiát. Sokkal izgalmasabb volt a legbelső rész felfedezése. A saját életemet akartam végre felfedezni.
Egyre inkább lenyűgözött a saját belső világom. Lépésről lépésre fedeztem fel, hogy milyen érzelmek, gondolatok mentén hozok döntéseket a hétköznapjaimban. Megláttam hogyan befolyásolják ezek az életem alakulását, az emberi kapcsolataimat. Kutatni kezdtem hol a helyem a világban, s hogyan működnek az én saját kis világom alrendszerei: a családom, munkám. Megvizsgáltam mi is a hivatásom, mire van szükségem ahhoz, hogy megvalósítsam önmagam. Hol a helye és mi a szerepe a sportnak, a tanulásnak, és mivel töltsem hasznosan a szabadidőmet. Meg akartam érteni a saját élő rendszereimet. Úgy éreztem, hogy ezáltal magasabb szinten fogom tudni megélni a hétköznapjaimat.
Ilyen és ehhez hasonló gondolatok mentén kezdtem el a fókuszomat a saját életemre irányítani.
Mint a legtöbb új és ismeretlen dolog, eleinte nehezen ment. Hallottam már eleget, hogy tedd le a telefont, kapcsold ki a tv-t, kevesebbet lógj a neten, foglalkozz a saját dolgaiddal. Számtalanszor bólogattam erre, hogy aha, blablabla…
Napnál is világosabb volt, hogy szükség van telefonra, tv-re, netre. Naná, hogy maradnak. Ezek munkaeszközök, Kellenek a fejlődéshez, a tanuláshoz, a gyors ügyintézéshez, a kapcsolattartáshoz, a pénzkeresethez. Tetszik vagy sem, mind alapeszközök a 21. században.
Megértettem, hogy nem az a megoldás, ha ártalmasnak bélyegezve ezeket, lemondok az általuk nyújtotta előnyökről. Folyamatosan átalakítottam hát azt, ahogy használtam korunk vívmányait. Tudom, könnyű mondani, de jelentem megvalósítható, még ha erőfeszítésbe kerül is átültetni a gyakorlatba. Találtam időt a meditálásra, tanfolyamokra, olvasásra, edzésre, főzésre, családra.
Megtapasztaltam, hogy ahol a figyelem fókusza, oda áramlik az energia. Ha a fókusz a külső körön van, akkor az energia haszontalanul szétáramlik a világban. Amikor azonban a belső két körön pihen meg, akkor a koncentrált energia hatékonyabbá teszi a saját testünk, gondolataink, érzelmeink, családi kapcsolataink, munkánk megismerését és megértését.
Ahogy a saját életünk egyre érdekesebbé válik számunka és sikereket érünk el az érzelmeink kezelésével, az izmaink erősítésével, a személyiségünk felderítésével kapcsolatban, egyre könnyebbé válik a külső kör elengedése és egyre szívesebben koncentrálunk a saját életünkre. Így az eddig elhanyagolt belső részek lassan megnyugszanak és miénk lesz a befektetett munka jutalma az önmegvalósítás, a belső egyensúly, az egészséges test, a harmonikus családi és emberi kapcsolatok formájában.
(Köszönöm Dobos Csillának a szöveg végső formába öntését.