Húsvét előtt

Több mint 12 éve foglalkozom tudatosan önismerettel. Ha létezne ilyen oktatás, ennyi idő alatt önismeretből már megszereztem volna egy-egy BA, MA és PHD diplomát.

Számomra az önismeret azt hozta el, hogy megtanultam kevesebbet beszélni és tudatosabban figyelni önmagamra és a környezetemre. Az elmúlt évek alatt azt is megfigyeltem, hogy ahogyan az évszakok követik egymást a természetben, ugyanúgy megfigyelhető egyfajta ciklikusság az energiák áramlásában is.

Sok kultúrában ismert tény, hogy vannak időszakok, mint pl. az adventi, vagy a húsvét előtti egy hónap, mikor mintha kevesebb fény érkezne a Földre. Mintha ilyenkor minden lelassulna, kicsit sötétebbé, alacsonyabb rezgésűvé válna körülöttünk a világ. Az év más időszakaiban viszont csodálatosan áramlik az energia, fénnyel teli napokat élünk át, könnyen és gyorsan kerülünk ilyenkor magasabb rezgésszintre. A „fénytelenebb” hónapok során jellemzően több eddig megoldatlan nehézséggel szembesülünk. Ráadásul, ha ezeket a problémákat az előző években nem, vagy csak részben oldottuk meg, akkor visszatérnek kicsit nehezebb formában az év ugyanezen időszakában, hogy újra nekiveselkedhessünk és újra megpróbáljuk kijavítani őket.

Úgy figyeltem meg, hogy az adventi időszakban leginkább a régi dolgok felszámolásán, a múlt elengedésén van a hangsúly, míg a húsvét előtti időszak a régi felszámolása utáni és az új megérkezése előtti csend elfogadásáról és átéléséről szól.

A régi elengedése fontos, de legalább annyira fontos az elcsendesedés, a semmi megélése is. Ilyenkor szembesülünk avval, hogy a régi eltávozott már, s bár készül az új, de most még a semmi van, mert ebből a semmiből formálódik, születik majd meg az új. Nagyon nehéz a semmiben lenni. Ijesztő. Miért? Mert ilyenkor könnyen bekúsznak azok a nehéz érzések, szorongások, hogy „mi lesz ha minden régit felszámoltam, ám utána nem jön az új és én örökre a semmiben ragadok”

Nehéz evvel a szorongató érzéssel megbirkózni. Azt kívánjuk, hogy legyen már vége a semminek, történjen már végre valami! Ha ilyenkor hozunk döntést, az a szorongás állapotában születik meg, így az új nem lesz mentes a régi energiáktól. A „gyorsan legyünk túl ezen”, „legyen már vége ennek a kínlódásnak”, „nem akarok a semmiben lenni, mert az olyan félelmetes” érzésekből csak a régihez hasonló dolog jöhet létre, nem juthat eszünkbe  olyan, ami friss, új távlatokat nyitó, szokatlan, előremutató.

Az új megszületéséhez kell az elengedés. Elengedésben már nagyon jó vagyok. Tényleg, magamat és másokat is hatékonyan tudok kísérni egy-egy elengedési folyamatban. Ám még mindig nehezebben megy a csend, a semmi, a „nirvana szerűség” megélése, megtartása. Miért? Mert ilyenkor nem kell a fókuszomat ráirányítani semmire, azt gondolom, hogy mindig tennem kell valamit, meg kell oldanom valami problémát, különben nem fogok tudni majd megbirkózni vele. Mára már tudom, hogy nem mindig a „segíts magadon, az Isten is megsegít” a legjobb módszer. Vannak helyzetek, amikor a semmit tevés, a várakozás, a megengedés segíti a tovább lépést. A teljes kiüresedés nagyon ijesztő eleinte, de ha hozzászokunk és megtapasztaljuk, hogy mikor véget ér a semmi és a csendes, türelmes várakozás akkor utána milyen meglepő, új megoldások tudnak felbukkanni, akkor rájövünk, hogy megéri legyőzni a félelmet és kinyílni a csendből születő megérzések, új ötletek számára.

Ahogy korábban írtam, a húsvét előtti időszak az újjászületésre való felkészülésről szól. Mit jelent ez a gyakorlatban? Azt, hogy mielőtt újjászületünk, érdemes megtapasztalnunk az ürességet. Úgy is fogalmazhatnék, hogy atomjainkra kell széthullanunk ahhoz, hogy újra rendeződhessünk, és immár új formában folytathassuk az életünket. Ezt a folyamatot megélhetjük sorscsapásként vagy olyan lehetőségként is, amely segít abban, hogy életünket magasabb szintre emelhessük. Az ilyen „semmit tevés” nem azt jelenti, hogy nem érdekel minket mi lesz ezután. Se azt hogy, lesz ami lesz, nekem mindegy, úgyis mindig volt valahogy.

Én ezt az időszakot, ezt a kiüresedett állapotot nem így élem meg. Ilyenkor a régi felszámolása után bennem megszületik a szándék valami új megteremtésére. A régi tudásomat már integráltam, készen állok és szeretnék új dolgokat megismerni és megtanulni, hogy aztán ezek segítségével magasabb szinten folytathassam az életemet. Már tudom, hogy a kiüresedés, a csend az az éber állapot, ahol olyan felbukkanó új lehetőségeket is észreveszek, melyek máskor, a zajos hétköznapokban elsuhannak mellettem.

A gondolkozás, az „agyalás”, ilyenkor beszűkíti a tudatot. Miért? Mert az agy csak saját tapasztalatok és a már megszerzett tudások mentén tud feladatokat, problémákat megoldani.

Ha azonban én valami számomra új, eddig nem tapasztalt dolgot szeretnék megélni, akkor nagy segítség lehet, ha a gondolkozás mellett rövid ideig csendet tudok teremteni az agyamban és megfigyelem, hogy ebben a tudatos éber térben milyen új lehetőségek bukkannak fel.

Nem tudom, hogy létezik-e annál nehezebb feladat, mint a figyelmünket önmagunkon és saját életünkön megtartani. Azt hiszem, nem. Igen, nagyon nehéz feladat ez, de nagy lehetőségek is rejlenek benne számunkra, ha megbirkózunk vele.

Most sikerült „nyugton maradni”. Türelmesen vártam az új lehetőség felbukkanására és az új irány, ami kibomlott előttem nagyon meglepett. Logikus gondolatok mentén ez az irány, mint lehetőség egyáltalán fel sem merült. Ám mikor kiüresedett állapotban ez az új energia bizsergetően átjárta a testemet azonnal megnyíltam neki és rábólintottam, jó, kérem, ez tetszik nekem. Aztán persze mikor visszatérek a normál működésbe, korábbi, hasonló tapasztalatok emlékei is beugranak. Igen, ez tényleg tetszik nekem, de vajon tisztában vagyok-e az odavezető út nehézségeivel? S ha igen, így is vállalható ez nekem most?

Egy barátnőm a hétvégén frappánsan ezt válaszolta ezekre a kérdéseimre: „Elég régóta működsz már így, hogy elfogadd, az új megteremtése nem mindig könnyű feladat, sokszor nehézségekkel jár. Úgyhogy hagyd abba a hisztit! Ennyi.” Belátom, igaza van. A hídon akkor kell átmenni, mikor odaértünk. Ezek a gondolatok már a következő lépésekhez tartoznak, a megvalósítás szakaszához.

Így indulunk el mind a tudatos teremtés útján, mely a csend, az üresség elfogadásával a lelkünk meghallgatásával kezdődik és saját életünk tudatos formálásával és megélésével folytatódik.

(Köszönöm Dobos Csillának a szöveg végső formába öntését.)

Hírlevél feliratkozás

Hírlevél