A legtöbb embert vagy, az érzelmei, vagy a gondolatai irányítják. Akinek az érzelmein van a fókusza, annak nehezen megy a racionalitás, a logikus gondolkodás és vitás helyzetekben nem fogadja el a mások gondolatmenete mentén felhozott érveit sem. Mikor pedig látszólag elfogadja azokat, akkor ilyeneket mond: igen, igazad van, ezt kellene tennem. A végső döntésének meghozatalát aztán mégis csak az érzelmei befolyásolják, azok határozzák meg. A döntéshozatal során nem tudja használni a józan ész logikáját.
Akinek evvel szemben fejben van a fókusza, az látszólag érzéketlenül hozza meg a döntéseit. Tapasztalataira, tudására, a logikus gondolkozásra hagyatkozva dönt. Akár még az érzéseivel és érzelmeivel is szembe megy. Nem érdekli, hogyan érzi magát bizonyos helyzetekben. Csak a józan ész logikájára hallgat, bár sokszor eközben nem érzi jól magát. Olykor szenved is, és még tisztában is van ezzel, de végül a döntéseit mégis a gondolatai befolyásolják és határozzák meg. Kizárja vagy elfojtja az érzéseit és érzelmeit.
Jól látható, hogy a két működésforma teljesen különbözik. Ám mindkettőre jellemző a kizárólagosság. Azt figyeltem meg a világunkban, a családomban, barátaim és kollégáim között, hogy mindenki valamelyik működésforma mellett teszi le a voksát és aszerint éli az életét. Nem fogadja el, sőt kizárja a kiválasztottal ellentétes működésformát, akár még tart is tőle.
Minden embernek van szíve is és agya is. Mire fel hát ez a kizárólagosság? Magyarázhatja például, hogy ha valamilyen működésformát már begyakoroltunk, amikor valami már jól megy nekünk, amit odáig fejlesztettünk, hogy nagyon hatékonyan oldunk meg vele problémákat, akkor ahhoz bizony a végletekig ragaszkodunk. Persze, hisz bevált és jól működik. Evvel ellentétben a másik működésforma idegen még a számunkra, ismeretlen terep. Ahhoz, hogy alkalmazzuk el kell engedni az eddig megszokottat. Ez pedig félelmetes, túl sok a hibalehetőség, ez nem komfortos.
Miért érdemes mégis kipróbálni a számomra még ismeretlen működési formát? Mert a kizárólagosság kibillent az egyensúlyból, elhúz az egyik irányba. Fejben tartott fókusszal, racionális gondolkozás mentén haladva, csak szavakkal operálva az érzelmeket nem lehet se megérteni, se irányítani. Ez lehetetlen vállalkozás, ami csak tudatból kiindulva fog sikerülni. Beszélgethetünk vég nélkül az érzésekről és érzelmekről, akár el is lehet őket fogadni, mégsem következik be változás. Az érzelmi programokat megérteni, és felülírni csak tudatból lehet, csak ez hozhat valódi változást. Az akarat, a gondolat csak ideiglenesen képes az érzelmeket félreállítani az útból. Elfojthatja vagy átveheti felettük a hatalmat egy időre, de hosszútávon nem képes megtartani felettük az irányítást. Az elfojtott, félreállított érzelmek pedig az idő múlásával szorongást, elviselhetetlen pánikot és testi elváltozásokat, megbetegedéseket okoznak.
Vajon mit okoz a másik véglet, az érzelmi működésforma kizárólagossága? A spirituális ember azt veszi észre, hogy nem halad az életben, ettől pedig szorong és elkezd félni attól, hogy megélje az életét percről percre. Folyamatosan olyan érzésekkel küzd, hogy: nem boldogulok, tehetetlen vagyok, nem vagyok elég jó se ebben, se abban. Aki ilyen állapotba kerül, nem találja a helyét, és nem képes megvalósítani az önmagában rejlő képességeket.
Minden embernek van szíve is és agya is. Ez két különböző emberi szerv, két különböző energiaközpont, két különböző működésforma. Egyik sem zárja ki a másikat, sőt kiegészítik egymást, az életben maradáshoz mindkettőre egyformán szükség van.
Minden ember képes lelassítani az agyhullámait és megfékezni a gondolatait, ha gyakorolja ezt, ha a figyelme fókuszát a fejéből a szívébe helyezi át. Aki így tesz, az mind képes lesz bekapcsolódni az érzékelés világába. Lépésről lépésre fejleszti egyre magasabb szintre az intuitív képességeit.
Az intuitív ember pedig képessé válhat a logikus és racionális gondolkozásra és problémamegoldásra is, ha a figyelme fókuszát áthelyezi a fejébe. Ettől magabiztosabb és önállóbb lesz. Aktívan kezdhet részt venni az élet nevű játékban. A racionális gondolkozás ugyanis nagyon nagy segítség az önmegvalósításban.
A tudat látja és érzékeli a mélyebb igazságokat. Intuitív módon kapcsolódik a végtelenül intelligens Univerzumhoz, ami sokkal több információt tárol, mint amire agyunk valaha is képes lesz. Lelassított agyhullámokkal, módosult tudatállapotban az Univerzum és az ember között szabadabban áramlik az információ.
Miért van akkor mégis szükségünk az agyunkra? Mert amíg a spiritualitás a szív, az elmélet, addig az agy a kivitelezés, a gyakorlat, a megvalósítás mestere.
Az intuitív csendben, theta állapotban, könnyű megismerni az új dolgokat elméleti szinten. Sok spirituálisan fejlett ember ismert fel vagy látott meg nagyon klassz dolgokat, melyeket aztán soha senki, sehol nem valósított meg.
Az anyag a tér és idő birodalma. Ahhoz, hogy valami sikeresen megvalósulhasson, ahhoz elengedhetetlen, hogy a figyelem fókuszát a szívből áthelyezzük a fejbe. Alapvetően fontos ehhez a logikus gondolkozás, mely racionálisan képes felmérni és meglátni, hogy az új felfedezésnek mekkora a realitása az ittben és a mostban, hogy vajon az intuitívan megérzett, meglátott dolog megvalósulhat-e még a mi életünkben.
Ugyanis az agy intézi majd el, hogy az intuitív tudatból megszülető ötletek kivitelezhetően legyenek a valóságban. A szerződések átolvasása, döntések meghozatala, mérnökökkel való tárgyalás, tervek készítése, azok lépésről lépésre történő megvalósítása mind-mind az agy közreműködésével lehetséges csak.
A szív és az agy is elengedhetetlen részünk. Az egyik hozzáfér az Univerzum végtelen tudástárához, míg a másik képes a gyakorlati megvalósításra. A kettő együtt pedig a tudás, a sikeres teremtés és önmegvalósítás kulcsa.
(Köszönöm Dobos Csillának a szöveg végső formába öntését.)