Kvantum „kontra” linearitás

„Kvantum állapotban lenni valamivel, azt jelenti, egynek lenni vele. A kvantumfizika tudja ezt. Amikor egy Emberi Lénynek olyan tudatossága van, ami „egy mindennel”, akkor ő mindent tud a sejtszerkezetről, mert része annak és bele tud látni abba. Tudja hogyan működik. „Látni” tudja az egyensúly-hiányt.”  Kryon

Amikor egy ember a számára nagyon fontos és sokszor fájdalmas problémával kerül szembe, akkor szerintem a ”bele tud látni abba” kevés lesz a sikeres együttműködéshez. Inkább úgy képzeljük el, hogy megmutatja azt az érzést a kvantum térben, amit érez, és mivel a problémát okozó másik személy is jelen van ugyanabban a térben (hisz mind részei vagyunk az egésznek), akkor összeolvad az energiarendszerük és ezért teljes lényükkel érzékelik egymást. Ez lesz az a kvantum állapot, amikor mindkét fél számára a teljes igazság érzékelhetővé és nyilvánvalóvá válik.

Ez a kvantumállapot, vagy hívhatjuk tudatosságnak is, az, amely az őszinte szándékon és szereteten alapul és amit az Univerzum energetikailag támogat.

A legjobb megoldás lehetőségének első megnyilvánult formája van itt jelen, ennek anyagban való megvalósulását támogatja leginkább az Univerzum.

Minden teremtés először finomabb szinteken, kvantumállapotban kezd materializálódni.

Az ember azonban a Földön, a 3Dben éli az életét, ami legtöbbször lineáris. Itt kell megvalósítani a kvantum térben felismert megoldást. A Földön bekapcsolódik a szabad akarat is, és mivel a kvantumállapot és a lineáris gondolkozás nehezen működtethető egyszerre, ki kell találni, hogy érhető el, hogy megértsék és érezzék egymást a sikeres közös teremtés érdekében.

A lineáris gondolkozás a múltban megélt és megszerzett tapasztalások tanulságaira támaszkodva tudja elképzelni a jövőt és ennek a jövőbeli képnek a hatására cselekszik a jelenben és teremti meg az új dolgokat. mereven ragaszkodva az elképzeléseihez.

A kvantumállapotban nincs idő. Kvantumállapotban egyszerre érzékelhető a múlt tapasztalatai, a jelen és a jövő lehetőségei. Mindent egyszerre van jelen az örök „mostban” és a megvalósulásra mindig a legalkalmasabb lehetőséget kínálja fel az Univerzum.

Könnyű belátni, hogy ha csak lineárisan gondolkozol, akkor a teremtésed statikussá válik.  Ha az emberi agy képessé válik, hogy kapcsolódjon a kvantum gondolkodáshoz, akkor a kettő egyensúlyba kerül, és lehetővé válik az ember számára, hogy bár lineáris3D-ben él, de közben kvantumtudatossággal is rendelkezzen.

A kvantumtudatossághoz kapcsolódni pedig úgy lehet, ha megtanulunk befelé figyelni és gyakorlottakká válunk a meditációban.

(Köszönöm Dobos Csillának a szöveg végső formába öntését.)

Hírlevél feliratkozás

Hírlevél