Mikor a lélek és a tudat veszi át az irányítást a testünk és gondolataink felett, akkor azt mondjuk: ösztönösen cselekszünk. Amikor viszont a személyiségünk, agyunk és gondolataink irányítanak bennünket, akkor azt mondjuk: az egonk nyilvánult meg.
Lélek vagy ego? Kié legyen a főszerep? Sok spirituális tanító azt mondja, engedd el az egot és add át az irányítást a lelkednek, az isteni részednek. A személyiséged azonban azt mondja, ne hallgass a lelkedre! Vágyálmokat kerget, nélkülem, az egod nélkül semmire sem mész ebben a világban.
Ha az emberre, mint működő, egész rendszerre tekintünk, akkor ezt a vagy-vagy kérdést át kell formálnunk az is-is teljesen eltérő nézőpontot jelentő egyetértésévé.
Se a lelked, se az egod nem lehet ugyanis elengedni, megtagadni. Mindkettő hozzád tartozik, elválaszthatatlan részei minden embernek. Lehet rájuk nem figyelni, elfojtani, lehasítani, elnyomni is tudjuk őket, de teljesen megszabadulni egyiktől sem lehet, nem tudod őket “elengedni”. A karodat vagy a lábadat sem tudod “elengedni”, legfeljebb dönthetsz úgy, hogy mondjuk nem használod egy darabig a jobb karodat vagy a bal lábadat. Így is tudsz működni és ahogy hozzászoksz egyre ügyesebb is leszel így, de azért nehezebb így minden.
Ha nagyon spirituális vagy és kizárólag a lelked irányít téged, akkor bár intuitív és érzékeny leszel, de nagy valószínűséggel nehézségekbe ütközöl amikor vágyaid megteremtésével és/vagy működtetésével foglalkozol. Nehezebben boldogulsz az anyagi világban, mint a racionálisan gondolkozó embertársaid. Bár képes leszel gyorsan és empatikusan kapcsolódni az embertársaidhoz, ezek a kapcsolatok hosszútávon nem lesznek harmonikusan fenntarthatóak.
Aki kapcsolódni tud a saját lelkével, az ugyanis könnyedén és empatikusan tud kapcsolódni más emberek lelkéhez is. Érzékeli és beleszeret az emberek lelkébe, anélkül, hogy tudomást venne a személyiségükről. Egyszerűen nem látja meg se a saját, se mások egoját. Nem tanulta még meg, hogy két lélek képes szeretetben kapcsolódni, miközben a személyiségük nem képes harmóniában együttműködni.
Ilyenkor csak a szeretet számít! Mérlegelés nélkül alárendeled magad a lélek-kapcsolatnak, minden idődet, energiádat, figyelmedet a megszeretett lélek tulajdonosa felé fordítod. Képtelen vagy határokat szabni, vagy nemet mondani. Nem veszel tudomást arról sem, ha a szeretett személy kihasznál vagy bántóan viselkedik veled. A lelketek kapcsolódik és neked ilyenkor csak ez számít.
Aki nagyon racionális és kizárólag az egoja irányítja, az sikeresebben boldogul az anyagi világban, mint spirituális embertársai. Sokan azonban, mégsem találják meg a nyugalmat és örömöt az életükben. Az emberi kapcsolataik felszínesek maradnak és nagy valószínűség szerint csak az érdek tartja össze őket. Akik az ego szintjén kapcsolódnak, azok “eljátsszák”, hogy minden rendben van, még akkor is, ha a lélek sír a fájdalomtól, a test pedig betegségekkel üzen. Sőt, olykor még a személyiség/ego is szorong ilyenkor és dühkitöréseket produkál. Egymás és a külvilág felé mégis tökéletesen “játsszák” a szerepeiket. Mindig, minden rendben van. Látszólag soha nincs egy gyenge pillanatuk.
A lélek és az ego néha teljesen ellentétes dolgot szeretne megvalósítani, a baj csak az, hogy ugyanazon testen belül, együtt léteznek. A működőképesség érdekében elsőre logikus megoldásnak tűnhet, hogy a feszültseg feloldása érdekében az egyiküket háttérbe szoritsák, elfojtsák.
Ez a megoldás rövid távon sokszor sikerekhez is vezet. Hosszútávon azonban, az elfojtott, lehasított, elnyomott rész biztos, hogy benyújtja a számlát.
Amikor a lélek és az ego feladják az egymás közötti versengést es már egyikük sem akarja elnyomni a másikat, kézen fogják egymást, és elkezdenek tudatosan együttműködni. Ekkor felgyorsul a sikeres teremtés.
A sikeres együttműködésük titka pedig a rendszerben gondolkodás képessége. Ha rendszerben gondolkozunk, az azt jelenti, hogy tudatosak vagyunk a rendszer erőforrásaira és elfogadjuk a hiányait is.
A lélekkel és az egoval való együttműködésnek is vannak előnyei meg hátrányai. A cél, hogy megtanuljuk a lelkünket és egonkat összehangolni és tudatosan együttműködtetni őket. Ezért lesz, mikor meditálunk és a lelkünkkel kapcsolódunk, hogy pl. a minket foglalkoztató problémákra nagyobb rálátást kapjunk, ám lesz olyan is, hogy az egonknak adjuk át az irányítást, mert pl. a nemet mondásban, vagy az éppen szükséges határok meghúzásában ő a tapasztaltabb. Vannak helyzetek, mikor a lelkünkkel kapcsolódunk és van, mikor az egonkkal. Mindig avval érdemes kapcsolodni, amelyik előbbre visz minket egy adott probléma megoldásában.
Az elmúlt évek alatt megszerettem az egomat. Előfordultak ugyanis olyan helyzetek az életem során, amikor nagyon méltatlan helyzetbe kerültem volna, ha csak a lelkemre hallgatok. Ilyenkor az erős egom, a racionális énem segített, rá tudtam támaszkodni. Voltak persze olyan helyzetek is, amik az egom számára megoldhatatlannak tűntek. Ilyenkor a meditációhoz fordultam, amikor a lelkem segítségével kerestem és találtam rá a sikeres megoldásra.
Megtapasztaltam, hogy mindkettő fontos részem és megszerettem a lelkem épp annyira, mint az egomat. Harmonikusan igyekszem hát működtetni őket. Ebben segítem a hozzám fordulókat is.
(Köszönöm Dobos Csillának a szöveg végső formába öntését.)