Lopott idő

Nagyon kevés olyan emberrel találkozom, aki a fókuszát a saját életén tartja. Aki nap, mint nap azon fáradozik, hogy önmagát, mint működő rendszert megértse, az erőforrásait kihasználja, a gyengeségeit elfogadja és meggyógyítsa.

Úgy látszik minden másra szívesebben fókuszálunk, mint önmagunkra. Élünk a testünkben, ami néhol már omladozó házikó és bámulunk kifelé az ablakon. Semmi kedvünk a mi kis házikónkat kitakarítani, rendbe rakni, úgy igazán belakni, olyanná varázsolni, ahol jól érezzük magunkat. Mindig kifelé figyelünk az ablakból, s ahol a figyelem, oda áramlik az energia. Ez a teremtés egyik alaptörvénye.

Ha a munkán vagy a hobbinkon van a fókuszunk, akkor abba fektetünk sok energiát, annak szentelünk kiemelten figyelmet. Az ottani tevékenységekre szánunk időt, nem csoda hát, hogy ez fog lendületbe jönni és ott érünk el sikereket. Ha a gyermekünk, családtagunk, barátunk fejlődésére fordítjuk ugyanezt a sok energiát, akkor ettől ez a személy lesz egyre sikeresebb az életben.

Fura dolog a figyelem. Mindig célt keres magának. Ha nem irányítjuk tudatosan valamire, önállóvá válik és maga választ. Például a szomszédra vagy a kollégáinkra ugrik és mi idővel teljesen átlátjuk a működésüket és akarva akaratlanul, pusztán jó szándékból, energiát tolunk bele és automatikusan osztogatni fogjuk nekik a jó tanácsainkat. Nap nap után elmondjuk nekik, hogy szerintünk mi a baj, hogy ezt meg azt kellene csinálniuk és akkor az életük biztos jobbá válna. Csakhogy a szomszédok és kollégák is elég sok időt töltenek avval, hogy minket figyelnek meg és köszönik szépen, de nem igazán tetszik nekik az az élet, amit mi élünk, és nem kérik a rájuk zúdított jó tanácsokat. Eszükbe sincs elfogadni azokat, ellenben szívesen megmondják, hogy szerintük hol vagyunk mi elakadva, mit és hogy kellene nekünk változtatni. Ezek a tanácsok is súlytalanul tovaszállnak.

Vannak, akik a házikójuk ablakából kinézve ufókat figyelnek meg, itt ragadt lelkeket, plejádiakat, manókat, angyalokat, tündéreket. Mivel az ő figyelmük ezen pihen, lassan ez válik a valóságukká, elmerülnek a spiritualitás tengerében, hisz itt is mindig van látnivaló, a finomabb szinteken is folyamatosan zajlik az élet.

Megint mások nem az ablakból nézelődnek, hanem önmagukat figyelik meg. A testüket, az érzéseiket és a gondolataikat helyezik a fókuszukba. Szerintem ez a legnehezebb vállalkozás. Ezért hagyja ezt majdnem mindenki a legvégére, még a legelszántabbak is. Sok-sok éves meditáció után lehet csak a fókuszált figyelmet megtartani a saját testen, a saját érzelmen, a saját belső világon. Segítséget jelenthet ennek eléréséhez egy szélsőséges helyzet átélése is, mint amilyen a halálközeli élmény, egy súlyos baleset, betegség, nagy veszteség. Amikor ugyanis már elviselhetetlen és megkerülhetetlen a test és/vagy lélek fájdalma, akkor magunkra kell figyelni. Olyankor már senki és semmi más nem tud segíteni, magunkra maradunk és rájövünk, hogy mennyi minden értékes rejtőzik ott bent: erő, figyelem, félelem, szeretet.

Minél előbb nekikezd valaki annak, hogy befelé figyel, annál hamarabb érti meg, hogy mindenki életének alakítása saját magából ered. Azt is felfedezi, hogy itt a 3D-ben az időnek is nagyon fontos szerepe van, jól kell vele sáfárkodni.

Ha kiegyensúlyozott életre vágyunk, akkor alaposan gondoljuk át, hová helyezzük a fókuszunkat és mennyi időt töltünk el kevésbé hasznos tevékenységekkel. A jól beosztott, minőségi idő kulcsfontosságú ugyan, de nagyon fontos a rugalmasság, az öröm és bánat megélése is. A mi egyensúlyunkhoz ugyanis elengedhetetlen, hogy a saját szükségleteinket és lehetőségeinket jól ismerjük, és folyamatosan tegyünk érte, hogy ezek is elég figyelmet kapjanak.

(Köszönöm Dobos Csillának a szöveg formába öntését.)

Hírlevél feliratkozás

Hírlevél