A sport hosszú évek alatt az életem részévé vált. Soha nem sportoltam versenyszerűen, inkább úgy mondhatnám, életvitelszerűen. Az elmúlt 30 év alatt sokféle mozgásformát kipróbáltam. Néhány éve letáboroztam a rendszeres személyi edzés és a csoportos órák mellett. Nem a mozgásforma, sokkal inkább az edző miatt. Megtaláltam azt, akit hiteles embernek érzek. Látom, tapasztalom mire képes, szóval heti rendszerességgel végzem a rám kiosztott feladatokat.
Az utóbbi időben néhány boksz gyakorlat is bekerült a feladatok közé. Na ez nekem nem megy, sehogyan sem! Erőtlenek a mozdulataim és ügyetlennek érzem a mozgásomat. Alig várom, hogy vége legyen a gyakorlatnak.
Látva a bénázásomat, odajött hozzám az edző és azt mondta, képzelj magad elé valakit, akire nagyon dühös vagy. Éppen volt jelöltem erre, odaképzeltem hát. A következő pillanatban leeresztettem a karjaimat és nem mozdultam. A testemben megjelenő düh a figyelmem fókuszát odakintről a testemben megjelenő plusz energiára irányította.
Érdekes felismerés volt, hogy probléma esetén, én minden energiámat és figyelmemet a testemben megjelenő érzésre helyezem. Ez a plusz energia, ha nem „dühöngöm ki” a környezetem felé, akkor segít abban, hogy fókuszált maradjak. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy éber tudatállapotban, az engem ért sérelem ellenére is képes vagyok a probléma gyökerére, az igazságra fókuszálni.
Még egy fontos jellemzőjét is megfigyeltem ennek az állapotnak. Ilyenkor a személyiség nem marad egyedül a problémamegoldással. Éber tudatállapotban a személyiség és a lélek kézen fogva fókuszálnak a problémára.
A lélek mindig többet érzékel az igazságból, mint a személyiség, így ez utóbbi lehetőséget kap, hogy annak ellenére, hogy karakterfixációkkal, érzésekkel, érzelmekkel, genetikai viselkedésmintákkal és gondolatokkal terhelt, rövid időre mégis tisztán és tudatosan tudja megfigyelni a problémát, mindezen teher nélkül.
Ebből az állapotból, a közös szemlélődésből, ritkán születik azonnal megértés és villannak fel megoldások. A felismerések általában néhány nap elteltével, intuitív módon érkeznek meg. AHA, hát ez az igazság, így látja a lelkem! Ezek az AHA élmények során megszülető felismerések és értések számomra mindig megkérdőjelezhetetlenek.
Ezek a felismerések és megértések, bármennyire is spirituálisak és csodásak, csak ritkán jelentik azt, hogy a probléma ettől már meg is oldódik. Sajnos nem. Bele kell merülni a helyzetbe, meg kell beszélni az érintettekkel, tenni kell, ami szükséges és végig kell vinni a feladatot. A személyiség számára ez néha nagyon nehéz feladat.
Megkérdezték tőlem, miért jó nekem, ha tudatos leszek és együttműködöm a lelkemmel? Mi az, ami ettől más lesz, és mi az, ami megváltozik ilyenkor?
Látszólag csak egy apróság történik, egy pici fogaskerék fordul másképp. Mégis, ha az egészet nézem, új szemlélet és viselkedésforma születik meg ettől.
Miért? Mert, ha én változom, és másképp oldom meg a problémáimat, akkor evvel arra tanítom a gyermekemet, hogy dühöngés és agresszivitás helyett ő is választhatja a problémamegoldás módszerének azt, hogy fókuszálja a figyelmét és törekedjen minden résztvevő igazságának megértésére. Mintát mutatok neki, hogy ezt is választhatja.
Az ilyen igazságok néha fantasztikusak, és hihetetlen megoldásokhoz vezetnek. Beszűkült tudatállapotban, a düh és sértettség energiájában, negatív gondolatokkal a fejünkben soha nem találunk rá ezekre a megoldásokra. Ez pedig azt jelenti, hogy hosszú időre megrekedhetünk a fejlődésben.
Ha a lélek és a személyiség elfogadják egymást és együttműködnek, akkor az ember teremtő képessége kivirágzik.
A lélek és a személyiség közös nyelve pedig, melyet mindketten értenek, a meditáció. A fókuszált figyelem, az éber tudatosság, a flow.
(Köszönöm Dobos Csillának a szöveg végső formába öntését.)