Ez a téma régóta izgatja az embereket kultúráktól, korszakoktól függetlenül. Vizsgálták már vallási vezetők és elismert filozófusok szerte a világon. Nézzük hát meg, mi is ez az „erő”, ami másképp van jelen a nőben és másképp a férfiban! A testi erő mellett, ahol a különbség általában azonnal látható, ott van még az érzelmi- és szellemi erő is. Ebben az írásban én most az érzelmi erőre fókuszálok.
A női erő az életre fókuszál: megtart nehéz helyzetben, vígasztal, táplál, gyógyít. A saját közegükben (család, munkahely, baráti kör) a nők kulcsszerepet játszanak a többiek érzelmi és fizikai jólétének karbantartásában. Általában jobban kezelik a fájdalmat, veszteséget, szenvedést, mint a férfiak. Úgy is mondhatjuk, nagyobb belső erővel, egyensúllyal rendelkeznek. A női erő tipikus megnyilvánulási formái az együttműködés, a közösségteremtés, empátia, az érzelmek megértése, a másik iránti kíváncsiság.
A férfiak hagyományosan a külső fizikai világra fókuszálnak. Aktívan alakítják a környezetüket, mindig cselekvésre, harcra, versengésre készek és a problémamegoldás boldoggá teszi őket. Alapvető feladatuknak érzik a „rájuk bízottak” védelmét és ha alkalmuk adódik rá szívesen lépnek elő irányító szerepbe. Nagyra tartják a függetlenséget, az egyéni céljaik elérését, az evvel összefüggő egyéni fejlődésüket. Arra törekszenek, hogy maximálisan kihasználják a saját képességeiket és erőforrásaikat.
Az érzelmi intelligencia (EQ) fejlesztése mind a nők, mind a férfiak számára fontos feladat. A nőknek az nehezebb, hogy kordában tartsák az érzelmeiket, miközben a férfiaknak sokszor az okoz nehézséget, hogy egyáltalán meg merjék mutatni, hogy bennük is jelen vannak az érzelmek.
Ha jobban megértjük az érzelmeinket, akkor kezelni is jobban tudjuk őket. Aki jól kezeli az érzelmeit, az jobban tud kapcsolódni másokhoz és ettől személyes és szakmai téren is fejlődni fog.
Felsorolok néhány módszert, amivel fejleszthető az érzelmi intelligencia.
Nőknek:
– Önbecsülés növelés. Az egészséges önbecsülés hozzásegít minket, hogy negatív helyzetekre is pozitívan tudjunk reagálni anélkül, hogy elveszítenénk a kontrollt magunk felett. Hogyan fejleszthető? Pozitív megerősítésekkel. Figyeljünk rá, hogy minden nap tudatosítsuk, ha elérjük a célunkat, ha sikert érünk el, ha elismernek minket. Ettől nő az önbecsülésünk és csökken az igényünk arra, hogy másokhoz hasonlítgassuk magunkat vagy másoktól várjunk pozitív megerősítéseket. Fedezd fel saját értékeidet és örülj nekik!
– Szociális készségek fejlesztése. Közösen hatékonyabban lehet problémákat megoldani. Hogyan fejleszthető? Vegyél részt olyan eseményeken, ahol különböző emberekkel kommunikálhatsz és gyakorolhatod a velük való együttműködést, eszmecserét, vitát, konfliktus kezelést. Figyeld meg, hogy reagálsz mások érzelmeire, miközben azt is megfigyeled, hogy benned milyen érzések keletkeznek közben. Amikor sikerül nehéz helyzetben empatikus választ adnod, a helyzet automatikusan javulni fog.
– Rugalmasság és alkalmazkodás. A problémák sokfélék és a világ állandóan változik körülöttünk. Ne csak a már jól ismert mintákat kövesd, hanem vizsgáld meg az adott helyzetet és kreatívan alkalmazkodj ahhoz, ami éppen történik. Próbáld az objektív megfigyelő szerepét is magadra venni. Hogyan fejleszthető? Próbálkozz és ne félj a kudarctól! A félelem bénító ereje felemészti a kíváncsiságot és elfolytja az új ötleteket. Tanulj a tapasztalatokból és bízz benne, hogy legközelebb még jobban fog menni!
– Segítség kérés és támogatás elfogadása. Sokaknak okoz nehézséget másoktól segítséget kérni vagy segítséget elfogadni. Hogyan fejleszthető? Tudatosan figyelj rá, hogy a felajánlott segítséget fogadd el! Ha ez már jól megy, aktívan kérj segítséget valamihez, ami egyedül nehezebben végezhető el! A segítségkérés nem gyengeség. A másik félnek is lehetőséget teremt arra, hogy adhasson és jó érzést éljen át.
Az érzelmi intelligencia fejlesztése mindenki számára fontos, Tudatos fejlesztése hozzájárulhat a jobb közérzethez, a szeretetteljes és őszinte kapcsolódáshoz, a stresszes helyzetek kezeléséhez és a sikeres élethez.
(Köszönöm Dobos Csillának a szöveg formába öntését.)
Miben különbözik a férfi és női erő?
