Nekem eleinte fájdaljmas. Köldökben szorongató. Tehetetlenül vergődő düh. Érzések, energiák melyek jelen vannak a testemben. De én most nem akarom ezeket az érzéseket, ezt az energiát,nem szeretnék erre a problémára megoldást keresni, postafordultával menjen vissza a feladónak.
Régebben az ilyen esetekben a kellemetlen érzések ellenére fordítottam figyelmet és energiát a közös megoldáskeresésre. Próbáltam segíteni magamnak és másoknak, hogy együtt win-win helyzetet teremtve oldjuk meg a történteket. Ugyanis, már többször előfordult velem, hogy eltulajdonítottak tőlem ezt-azt.
A meditációnak köszönhetően otthonosan mozgok abban a térben, ahol a lelkek időn és egon túl őszíntén kapcsolódnak. Ott nincs ítélkezés, ott mindkét fél igazsága egyszerre nyilvánul meg, s mindenki önszántából és a felelősséget felvállalva ennek az igazságnak a tükrében dönt arról, mi lesz a következő lépése. Eddig, mikor így kezeltem egy lopást minden jogos tulajdonom visszakerült hozzám.
A múlt héten ismét lába kelt egy számomra kedves tárgynak. Teltek a napok, s nem volt kedvem az eddig megszokott módon kezelni a helyzetet. Nem értettem miért, ezért elkezdtem befelé figyelni, mi is van bennem. Némi dühön és értetlenségen kívűl csak üresség volt bennem a témával és az emberrel kapcsolatosan. Mivel azonban nem szeretem megoldatlanul hagyni a problémáimat és ráadásul nagyon kíváncsi is vagyok, szeretek egy-egy témában egyre mélyebb összefüggéseket, igazságokat megismerni, kicsit jobban ráfókuszáltam a témára.
(Kiüresedek és meditatív állapotban nagyobb figyelmet helyezek a történtekre. Ennek köszönhetően pár nap elteltével intuítív módon új, mélyebb igazságok körvonalazódnak bennem.
Így már megértettem miért nem volt kedvem a megszokott módon kezelni a helyzetet.)
Rengeteg megoldás létezik az ilyen helyzetekre. Minden megoldás más-más energiát igényel, másfajta rezgést hoz létre. Ha például arra, hogy megkárosítanak, úgy reagálok, hogy dühömben nem épp kedves dolgokat kívánok és gondolok, akkor ezek az energiák megérkeznek ahhoz aki megkárosított. Így is kiegyenlíthető a tartozása.
Természetesen a problémamegoldásnak is van létrája. Eddig azt gondoltam, hogy ha én képes vagyok théta állapotban a másik embert meghívni és mindkettőnk igazságára rálátva, win-win helyzetet teremteni , akkor mindketten lehetőséget kapunk rá, hogy a történteket úgy zárjuk le, hogy egyikünknek se maradjon tartozása a másik felé.
Ma már tudom, hogy ez nem minden esetben jó megoldás. Mivel a másik fél ezt a lehetőséget nem kérte, mindez az én szándékomból, energetikámból tud csak megvalósulni.
Vagyis bár a lopást sikerült elrendezni, de a megoldás a másik fél részéről nem saját szándékból érkezett.
Felismertem, hogy zsákutcába kerültem, ahol sok finomabb érzékeléssel megáldott empata embertársam is beragad. Ilyenkor nem veszem észre, hogy csak én vagyok nyitott az őszinte közös megoldáskeresésre. Fáradhatatlanul próbálkozom, mert hiszek abban, hogy ha megmutatom, lehet így is, akkor a másik fél is nyitottá válik a közös igazságra. Nem veszem észre, hogy emberem jó vastagra növesztett páncélja mögül belenéz a szemembe és lehazudja a csillagokat az égről. Nincs még jelen benne az őszínte változtatási szándék.
Én pedig jövök és csinálom, mutatom, hogy lehet ezt csinálni, megoldom helyette. Ő pedig elfogadja de a legközelebbi kínálkozó alkalomnál ugyanúgy megkárosít valakit. Tünetet kezeltem a probléma gyökere változatlanul maradt.
Akkor kell segíteni amikor a másik fél kéri, mert már őszíntén változni szeretne és a megoldásokat keresi.
Most értettem meg, bármilyen jó is egy megoldás mindkét fél számára, előfordul, hogy a jóindulattal nem a fejlődést segítjük, hanem egy beteg rendszer fenntartásában működünk közre.
Ha ilyen ponthoz érünk, vissza kell húzódni, a neked okozott kellemetlen érzéseket vissza kell küldeni a feladónak és le kell zárni vele a kapcsolatot. Nem biztos, hogy örökre, de ebben a pillanatban biztosan. Ha mi őszíntén és teljesen elengedtük az ügyet, akkor ennek a problémának a megoldása már a másik fél feladata.
Azt tapasztalom, – mindenféle ítélkezés nélkül – hogy nehéz ilyen terhet cipelni. Az „enyves” kéz miatt hatalmas a teher a vállon. A testben lévő elfojtott érzelmek miatt a lélek sírva könyörög valami emberi megoldásért.
Ha ez az állapot sokáig fennáll a test gyakran eltorzul, megbetegszik, eldeformálódik az alacsony rezgések terhe alatt. A lélek nem szeret és sokáig nem is tud ilyen testben létezni, harmonikusan önmegvalósítanil.
Az ilyen ember utolsó leheletig próbál menekülni a halál elől, mert ott minden tettével, gondolatával, önmaga és mások általa okozott őszinte érzéseivel elkerülhetetlenül szembe kell néznie. A legfájdalmasabb és legnehezebben elviselhető része, hogy önmagán kívűl senki és semmi nem kényszeríti erre…
Szóval,gondolj arra , amikor nehéz elengedni a lopás okozta érzést, hogy cserélnél-e a tolvajjal akár csak egyetlen napra is ?
2022.02.20.