Mit nevezünk normálisnak? Ki vagy mi dönti el, hogy pl. az én viselkedésem normális-e, vagy nem az?
Úgy tapasztaltam, hogy minden, aminek az elvégzése nekem jó érzést okoz, az a tevékenység nekem vonzó lesz, függetlenül attól, hogy a kultúra, amiben élek, pozitívan vagy negatívan ítél-e meg azt.
Ha a közeg, amiben élek úgy ítéli meg, hogy az általában normálisnak elfogadottól negatív irányban tér el a viselkedésem, akkor idővel megbélyegeznek majd az eltérő viselkedésem miatt. Alkoholista, drogos, kurva, dühös, búvalbélelt, agresszív, és ehhez hasonlatos címkéket ragasztanak rám. A szeretteim dühösek, vagy szomorúak lesznek érthetetlen viselkedésem miatt. Szégyenfolttá válok a családi szöveten.
Meg akarnak tehát „gyógyítani”. Orvoshoz, terápiába kell járnom, hogy újra normális legyek.
Lassan elfogadom, hogy tényleg nem normális ahogyan viselkedek és változnom kell. Talán a szándék is megszületik bennem, hogy változtassak, mert addigra a szégyen és a tehetetlenség bélyege már elviselhetetlen lesz a számomra. A külső nyomás arra sarkall, hogy be kell illeszkednem.
Bár, tudom, hogy mit kellene tennem, mégsem működik. Amikor elborítanak az érzések és érzelmek automata üzemmódban újra és újra a szokásaim rabjaként cselekszem.
A mi kultúránkban a probléma kezelésére két megoldás létezik. Vagy fejből, gondolataim megváltoztatásával, akaratból, érzelmeim elfojtásával változtatom meg a szokásaimat, vagy a környezetemet kizárva „lemegyek a gödröm aljára” és megnézem, hogy mi van odalent, aztán ennek tudatában változok, változtatok.
Az első megoldás tünetet kezel. Az elfojtott érzelmek a mélyben tovább működnek, s idővel testi betegségek formájában bukkannak fel.
A második megoldás választásakor, bár nagyobb az esélye, hogy gyökeres változás és gyógyulás érhető el a személyiségben, ám ez az út veszélyes. A gödör alján kevesen tudnak sorsukon fordítani. Legtöbben elfáradnak mire a gödör aljára érnek és nem marad erejük a kifelé vezető útra, sokan megbetegszenek, akár meg is halnak.
Szerencsére létezik egy harmadik megoldás is! A minden „baj” gyökerét okozó érzéssel és érzelemmel való tudatos önismereti belső munka. A „most ez van bennem” ítélkezésmentes elfogadása, az „információcsomag” megfigyelése és tudatos kibontása. Tudatos irányítást szerezni az érzések és érzelmek felett.
Véleményem szerint, mindhárom megoldás normális, hisz minden csak nézőpont kérdése. Ha elfogadjuk, hogy újjászületések sorozatát éljük, akkor talán érthetőbbé és elfogadhatóbbá válik, ha valaki ebben az életében belemerészkedik egy „gödörbe”. Ebből a nézőpontból ez már nem szégyen, hanem bátor komfortzónán kívüli tapasztalási és tanulási folyamat. A „gödör” megtapasztalását pedig megkönnyíti, ha megtanuljuk az érzelmeinket tudatosan elfogadni és irányítani. Gyorsabban megértjük a „gödör lényegét”, így hamarabb képessé válunk a fejlődésünket szolgáló előremutató lépéseket meghozni és azokat a gyakorlatban kivitelezni. Marad erőnk a kifelé vezető útra is.
(Köszönöm Dobos Csillának a szöveg végső formába öntését.)