Önismeret.

12 éve tudatosan foglalkozom önismerettel. Ha lenne ilyen iskola, ennyi idő alatt már megszereztem volna önismeretből egy BA, MA és PHD diplomát.


Számomra az önismeret azt jelenti, hogy megtanultam kevesebbet beszélni és tudatosabban figyelni önmagamra és a környezetemre. Az elmúlt évek alatt azt is megfigyeltem, hogy ahogyan az évszakok követik egymást a természetben, ugyanúgy megfigyelhető egyfajta ciklikusság az energiák áramlásában is.


Sok kultúrában ismert tény, hogy vannak időszakok mint pl. az adventi, vagy a húsvét előtti egy hónap, mikor mintha kevesebb fény érkezne a Földre. Mintha ilyenkor lelassulna minden, kicsit sötétebbé, alacsonyabb rezgésűvé válna körülöttünk a világ.

Máskor vannak csodálatos fénnyel teli könnyen és gyorsan, magasabb rezgésben áramló hónapok is. A fénytelenebb hónapokban jellemzően több eddig megoldatlan nehézséggel szembesülünk. Ráadásul ha ezeket előző években nem, vagy rosszul oldottuk meg, akkor egy kicsit megerősödve ebben az időszakban újból megjelennek.


Úgy figyeltem meg, hogy novemberben az adventi időszakban leginkább a régi felszámolásán a múlt elengedésén van a hangsúly. A húsvét előtti időszak pedig a régi felszámolása utáni és az új megérkezése előtti csend elfogadásáról és megtartásáról szól.


Fontos a régi elengedése, de legalább annyira fontos a csend ideje is, a semmi megélése. Mikor szembesülünk vele, hogy a régi elmúlt, most a semmi van és ebből a semmiből formálódik, születik majd meg az új. Nagyon nehéz a semmiben lenni. Ijesztő. Miért? Mert nehéz azzal az érzéssel együtt élni, hogy „mi lesz ha én minden régit felszámoltam ám utána nem jön az új és én örökre a semmiben ragadok” .


Nehéz evvel a szorongató érzéssel megbírkózni. Azt kívánjuk, hogy legyen már vége a semminek, történjen már végre valami jó! Ilyenkor a szorongás állapotában teremtjük meg az újat. A gyorsan meg akarom oldani csak ne maradjon így érzésből, mert a semmiben lenni félelmetes. Akarom és muszáj szorongató érzései vannak jelen. Márpedig, ha ilyen rezgésből teremtünk csak a régi tud ismétlődni. Az új nem szerepel a gondolatainkban hiszen nincs még tapasztalatunk róla , így nem is juthat eszünkbe, mint lehetséges megoldás.


Elengedésben nagyon jó vagyok. Tényleg , magamat és másokat is hatékonyan tudok kísérni egy-egy elengedési folyamatban. A csend, a semmi, a „nirvana szerűség” megélése, megtartása már nehezebben megy. Miért? Mert ilyenkor azt gondolom, hogy tennem kell valamit, meg kell oldanom a problémát, különben nem fogok megbírkózni vele. Szerintem ez nagyon hatékony, problémaorientált megközelítés.”Segíts magadon, az Isten is megsegít”, szól a mondás. E szerint az elv szerint működöm én is. Mégis, vannak helyzetek mikor ezt az elvet felül kell írni. Amikor a semmittevés, a megendedés, a várakozás ideje jön el. A teljes kiüresedésre van szükség. Ez elég ijesztő, de ha hozzászokunk a semmihez és tudunk csendben, türelmesen várakozni, akkor idővel felbukkan az új irány, például megérzések vagy új ötletek formájában.


Ahogy írtam a húsvét előtti időszak az újjászületésre való felkészülésről szól. Mit jelent ez a gyakorlatban? Azt, hogy mielőtt újjászületünk meg kell tapasztalnunk az ürességet.
Úgy is fogalmazhatnám, hogy atomjainkra kell széthullanunk, hogy újra rendeződhessünk és immár új formában folytathassuk az életünket.


Ezt a folyamatot megélhetjük sorscsapásként, vagy lehetőségként is, mely lehetővé teszi, hogy életünk magasabb szintre emelkedjen.
Az ilyen „semmit tevés” nem azt jelenti, hogy nem érdekel mi lesz. Se azt, hogy majd lesz, ahogy lesz. Nekem teljesen mindegy, úgyis mindig volt valahogy. Én ezt az időszakot, ezt a kiüresedett állapotot nem így élem meg. Ilyenkor a régi felszámolása után megszületik a szándék bennem valami új megteremtésére. A régi tudásommal, amit már integráltam, és szeretnék új dolgok megismerésével és megtanulásával magasabb szintre emelni az életemben.


Ezen az úton a kiüresedés, a csend olyan éber állapot, ahol olyan felbukkanó új lehetőségeket is észreveszek, melyek mellett máskor, úgy mennék el, hogy észre sem venném őket.
A gondolkozás, az „agyalás”, beszűkíti a tudatot. Miért? Mert az agy csak saját tapasztalatok és már megszerzett tudások mentén tud feladatokat, problémákat megoldani.


Ha én valami számomra új, eddig nem tapasztalt dolgot szeretnék megélni, akkor nagy segítség lehet ha a gondolkozás mellett rövid ideig csendet tudok tartani az agyamban és megfigyelem, hogy ebben a tudatos éber térben milyen új lehetőségek bukkannak fel.


Nem tudom, hogy létezik-e annál nehezebb feladat, mint a figyelmünket önmagunkon és saját életünkön megtartani. Azt hiszem, nem. Igen, nagyon nehéz feladat ez, de nagy lehetőségek is rejlenek benne számunkra, ha sikeresen megbírkózunk vele. Idén én sikeresen bírkóztam meg a „nyugton maradás” feladatával és türelmesen vártam az új lehetőség felbukkanására.


Az új irány, ami kibomlott előttem nagyon meglepett. Ilyen irány, mint lehetőség egyáltalán nem szerepelt a logikus gondolkozásomban.
Mikor kiüresedett állapotban ez az új energia bizsergetően átjárta a testemet azonnal megnyíltam és rábólintottam. Jóó, kérem ez tetszik nekem. Aztán persze korábbi, hasonló tapasztalatok emlékei is felbukkannak. Igen, tetszik nekem, de vajon tisztában vagyok-e az odavezető út nehézségeivel? S ha igen, így is vállalható-e?
( Egy barátnőm a hétvégén frappánsan ezt válaszolta ezekre a kérdéseimre : „Elég régóta működsz már így, hogy elfogadd, az új megteremtése nem mindig könnyű feladat, sokszor nehézségekkel jár. Úgyhogy hagyd abba a hisztit! Ennyi.” Belátom, igaza van.)


Ezek már a következő lépések, a megvalósítás szakaszához tartozó kérdések. Így indulunk el a tudatos teremtés útján, mely a csend, az üresség elfogadásával a lelkünk meghallgatásával kezdődik és saját életünk tudatos formálásáról és megéléséről szól 

2022.03.29.

Hírlevél feliratkozás

Hírlevél