Szeretet

Az önismeretben fejlődni szándékozó emberek többsége vagy olyan csoportokhoz kapcsolódik, ahol a személyiségfejlesztésen van a hangsúly, vagy olyanokhoz, ahol meditatív üzemmódban gyakorolják a kapcsolódást, érzékelést. Mindkét alkalommal a „gödreinket” járjuk meg maroknyi embercsoport előtt, őszintén felvállalva a gyengeségeinket és sebezhetőségünket.

Az önismeret akkor tud fejlődni, ha a gyengeségeidet felvállalod, és nemcsak a szavak szintjén, hanem úgy, hogy megéled a hozzá kapcsolódó negatív érzelmeket is.

A jól működő csoportok biztonságos teret teremtenek a hibáink megéléséhez, megértéséhez és feldolgozásához.

Minden hibát, hiányosságot akkor lehet kijavítani, ha 1) felismerjük és elfogadjuk. 2) megélünk minden hozzá tapadó negatív érzelmet is, 3.) megszületik a szándék a kijavítására, 4) megszerzünk minden szükséges képességet ahhoz, hogy változtatni tudjunk, 4) megértjük, majd addig dolgozunk a javításon, míg a hiba, hiány át nem alakul, és megszűnik régi formájában létezni.

Megesett velem, hogy egy önismereti csoportfoglalkozáson elhangzott négy olyan szó, ami benyomta nálam az ősidők óta pirosan világító „fájdalmas, ne nyúlj hozzá” feliratú nyomógombot. Mivel már tudtam kapcsolódni a felsőbb énemhez, meghallottam a négyszavas, fentről érkező üzenetet: „Tudod, hogy nagyon szeretünk!” A testemben ennek ellenére is egyre növekvő fájdalmat éreztem. A csoport többi tagja ebből annyit érzékelt, hogy sírok és nagyon elégedetlennek látszom.

El tudod fogadni, amit most érzel? – kérdezgették.

Neeem! – válaszoltam. Mihez kezdjek én évvel?

Ostoroztak felém a tanácsok és mindenki csak mondta, mondta, hogy mi mindenhez lehet kezdeni a szeretet érzésével. Volt, aki azt mondta: „látod, milyen rég ismerjük már egymást, de te még mindig nem mutatod ki a szeretetedet felénk”.

Próbáltam elmagyarázni, nekik, hogy de bizony, én igenis kimutatom a szeretetemet és meg is tudom élni, csak másképp, mint ahogy ők azt várják.

Mivel az álláspontjaink nem közeledtek egymáshoz, úgy éreztem, hogy a gombokat nem is csak nyomogatják, hanem egyenesen rátenyerelnek. Ráadásul mind, ugyanarra a gombra. Elöntött a meg nem értettség fájdalma. Sípolva, szipogva füstölgött ki belőlem. Nagyon közel álltam hozzá, hogy középső ujjat mutatok a csapatnak és fájdalmas dühömben távozok.

Szerencsére néhányan beleéreztek abba, mi is zajlik épp bennem és csendben maradtak, majd odajöttek hozzám és szó nélkül megöleltek. Nagyon hálás vagyok ezért nekik!

Mikor hazaértem, az estémet aznap a fájdalom és szégyen megélésének szenteltem. Az a vágy kavargott bennem, hogy megértsem mi volt ez, hogy rálássak arra, mi is történt a foglalkozás alatt velem. Csak ültem és tudtam, hogy nagyon fáj a „nemtudommi”.

Másnap reggel kimentem futni a szigetre. Feltettem a fülest, lassan belelendültem a szokásos ritmusba és egy idő után kiüresedtem és megindult bennem az információáramlás avval kapcsolatban, ami előző nap zajlott le. Összeállt a kép, ahogy megérkezett az „értés”.

A szeretetnek különböző formái vannak. Ki így, ki úgy éli meg. Manapság elterjedt a sokféle szeretet leírására az a kifejezés, hogy szeretetnyelv.

Gary Chapman szerint például, a szeretetnyelv az a mód, ahogy az adott ember kifejezi és megéli a szeretetet. Ő a következő öt szeretetnyelvet azonosította be:

  • elismerő szavakat mondani
  • minőségi idő szentelni
  • tárgyakat ajándékozni
  • szívességet tenni másoknak
  • testi érintés

Ha pl. valakinek a szeretetnyelve az érintés, akkor arra vágyik leginkább, hogy másoktól ezt kapja meg, hogy mások öleljék meg, simogassák, cirógassák. Másoknak az érintés nem olyan fontos, de nagyon vágynak a figyelemre. Ők minőségi időt szeretnek kapni másoktól, értő figyelmet, visszajelzést.

Ez így teljesen rendben is van. Milyen unalmas is lenne, ha mindenki ugyanúgy szeretne. Ha így lenne, a szeretet megélésében nem lehetne fejlődni, pedig a szeretet is csak olyan, mint minden más érzelem. Különböző tudatszinteken mást és mást jelent mindenkinek és ennek megfelelően más és más formában is éljük meg és nyilvánítjuk ki a szeretetünket.

Ha már járatos vagy a módosult tudatállapotok megélésében (meditáció, théta), akkor az öt érzékszerven túl is megtapasztalhatod a szeretetet. Én is gyakran töltekezem úgy, hogy kapcsolódok a szeretethez, mint energiaáramlásához.

Előfordul az is, hogy a lelkem, aki szívén viseli a fejlődésemet úgy nyilvánítja ki felém a szeretetét, hogy lehetetlen élethelyzeteket teremt körém, ahol a személyiségemnek kell fejlődnie.

A személyiségem és a lelkem nem egyforma szeretetnyelvet beszélnek és még a fordítóprogram sem működik köztük tökéletesen.

A lelkemnek egy számomra lehetetlen élethelyzet csak egy eszköz, amivel ahhoz szeretne hozzásegíteni, hogy az elakadásaimat felismerjem, megértsem és meghaladjam. Azt szeretné, hogy ezáltal szabadabban, tisztábban valósíthassam meg Önmagamat.

A személyiségem számára egy-egy nehéz élethelyzet maga a dráma, a szenvedés. Egyáltalán nem akar ilyenekbe keveredni, még átmenetileg sem. Különösen akkor tiltakozik hevesen, amikor negatív érzéseket és érzelmeket kell megélnie.

Mikor ezt felismertem, új alapokra helyeztem a saját szeretetnyelvemet. Átdolgoztam, megújítottam. Manapság, ha valaki iránt szeretetet érzek, akkor megnyílik felé a szívem és elindul köztünk egy energiaáramlás. Ilyenkor én teljesen kiüresedek, hogy szinte minden figyelmem a szeretett személy felé fordulhasson. Igyekszem megérteni őt. Időt, figyelmet és energiát szentelek neki. Nekem ez lett az elsődleges szeretetnyelvem.

Számomra az érintés pl. inkább az empátia megnyilvánulását jelenti, mint a szeretetét. Nekem az érintés pl. adott helyzetben azt jelentheti, igen, látom, nagyon fáj neked, értem, itt vagyok veled egy biztonságos, támogató térben.

Mint ahogy sok nyelvet beszélő emberből is kevés van a Földön, olyanokkal is ritkán találkozhatunk, akik több szeretetnyelvet is magas szinten beszélnek. Ebből aztán gyakran félreértések keletkeznek. Könnyen lehet, hogy sokkal többen szeretjük egymást, mint azt gondolnánk, csak épp még nem értjük egymás szeretetnyelvét. A jó hír az, hogy mint az idegennyelveket, a szeretetnyelv különböző nyelvjárásait is el lehet sajátítani, csak szándék és kitartás kell hozzá.

(Köszönöm Dobos Csillának a szöveg végső formába öntését.)

Hírlevél feliratkozás

Hírlevél