Az emberi energiarendszer fontos elosztóközpontjai a csakrák. Ezek az energiaközpontok működhetnek jól is, meg rosszul is. Amikor csak résnyire vannak nyitva, akkor alig-alig áramlik keresztül rajtuk az energia, ám ha hatalmasra tárulnak, maximális mennyiségű energiát képesek átereszteni. A csakrák rendszert alkotnak és ha nincs közöttük harmonikus áramlás, akkor egyes helyeken energia többlet, más helyeken pedig energiahiány lép fel. Olyan is előfordulhat, hogy bizonyos csakrák teljesen bezárulnak, egyáltalán nem működnek. Ott teljesen elakad az energia, felborul az energiaháztartás.
Vannak érzések, melyekről tudjuk, érezzük, hogy a szívünkben „laknak”. Ilyen például a szeretet, a fájdalom, a szomorúság. A magyar nyelv ékesen árulkodik erről, mikor ilyeneket mondunk, hogy: „tiszta szívemből szeretlek”, „megszakad a szívem a fájdalomtól”, vagy „szomorúság lakik valahol mélyen a szívemben”.
Ha valakinek „zárva van a szíve”, akkor neki nem működik a szív-csakrája, ez a fontos energiaközpontja. Az ilyen ember nem érez, nincsenek érzelmei, nem érzékel az fizikai érzékszervei által befogadhatónál többet. Úgy látjuk kívülről, hogy érzelemmentesen éli az életét.
Annak, hogy valaki ilyen állapotba kerül, több oka lehet. Legjellemzőbb a gyermekkorban elszenvedett trauma, amikor egy baleset vagy rideg bánásmód, szeretetmentes környezetben eltöltött idő miatt a gyerek annyira szenved, hogy úgy dönt a túlélése, a fájdalom elviselhetővé tétele érdekében, hogy bezárj a szívét, megállítja a szív-csakráját. Ilyenkor a gyerek a fókuszát az érzelmei helyett a fejére, a gondolataira helyezi át.
Találkoztam már olyan emberrel is, aki munkája miatt, tudatosan „zárta be a szívét” azért, hogy az érzelmei semmi esetre se tudják befolyásolni a fejből irányított, tudatos döntéseit. Szóval rengeteg oka lehet annak, amiért nem merünk érezni, érzékelni.
Vajon megnyitható-e újra egy bezárt, vagy alig működő szív-csakra? Határozottan állíthatom, hogy igen, mert velem ez megtörtént. Nagyon fontos azonban a mód, ahogy ez megtörténik.
Velem a következő történt. Éltem az átlagos életem, melyben házi- és üzletasszonyi feladatokkal foglalatoskodtam. Ebben az üzemmódban működtem és ehhez alkalmazkodott a szív-csakrám is. 12 évvel ezelőtt azonban, szinte egyik napról a másikra, kapcsolatba kerültem szibériai sámánokkal. Az ő és egy metta meditációt gyakorló tibeti szerzetes közreműködésével hatalmasra nyílt a szív-csakrám. Az „átlagos nő” üzemmódról átálltam a „nyitott szívemen áramoltatom a szeretet energiát, kapcsolódom az Univerzumhoz” fajta üzemmódra. Az egész folyamat gyorsan zajlott le. „Csak” emlékeznem kellett az előző életeimben, hosszú évek meditációs gyakorlatain keresztül megszerzett képességeimre.
Az addig a spiritualitás témakörben a Nőklapja horoszkópján nevelkedett háziasszonynak kinyílt a világ. Aztaaa, ilyen létezik? Éreztem, érzékeltem, kapcsolódtam a nap 24 órájában, szinte csak ezen az egy, ám brutál üzemmódban működő csakrán keresztül. A többi csakrámmal, személyiségemmel, negatív érzelmeimmel, a testem állóképességével mit sem törődve, értés és harmónia nélkül szórtam szerte szét a szeretetet.
Felrémlik, mint analógia, az egyszeri szegény ember is, aki a lottó ötösön milliárdokat nyer, és mivel addig bérből és fizetésből élt, a befektetésekhez mit sem ért, a nyereményét rövid idő alatt „elpazarolja”. No, az én működésemben is hamarosan jelentkezett a „hozzá nem értésből” fakadó egyensúlyvesztés.
Külső segítséggel vissza kellett zárni a szívemet „háziasszonyi” üzemmódra, hogy levegőt kapjak, s ne bolonduljak meg. 10 év kemény munka következett: önismeret, pszichológia, spiritualitás, test tudatosság, étkezés, mozgás stb. Sokat kellett tanulnom, fejlődnöm, megértenem. Keményen dolgoztam magamon, hogy az alapjaim megszilárduljanak, hogy személyiségem, testem, a teljes energiarendszerem alkalmassá váljon az ilyen mennyiségű és minőségű energiák harmonikus áramoltatására. Mintha az előbb emlegetett egyszeri szegény embertől elvették volna a megnyert milliárdokat, s helyette lehetőséget kapott volna arra, hogy megtanuljon a pénzzel bánni. Ez nem csak pénzügyi ismeretek megtanulását, hanem személyiségfejlesztést és sokfajta ismeret magába integrálását jelenti, hogy a megszerzett tudás és képességek birtokában a megnyert milliárdokat, akár az energiát, harmonikusan tudja áramoltatni.
Valahogy így történt ez velem is. Megtanultam a szeretetenergiával egyre sikeresebben együttműködni. Megtanultam, hogy a feltétel nélküli szeretetben nem csak szeretet van, hanem fájdalom, szomorúság, félelem és szorongás is. A saját rendszerem működésének elfogadása, megértése által lettem képes idővel arra, hogy mások működéséhez is empatikusan és értéssel tudjak kapcsolódni. Már nem félek a saját fájdalmamtól, félelmemtől, szorongásomtól. Tudom milyen érzés elfogadni azokat a negatív érzelmeket, amelyek, mint egy betegség fizikai tünetei, a megoldatlan élethelyzetek okozta elakadásokra hívják fel a figyelmet. Megtanultam értéssel kezelni ezeket.
Mivel a saját érzéseimtől már nem félek, így másoké sem riaszt. Empatikusan melléd tudok ülni a fájdalmadban. Együtt érzek veled, nem félek tőled, nem undorodom a felbukkanó negatív dolgoktól, nem szorongok attól, hogy mi lesz, ha esetleg „elkapom” a fájdalmadat.
De nem is fogok örökké melletted maradni. Egy idő után, mikor megerősödtél, elmozdulásra biztatlak majd. Elindítalak az értés és a megoldások keresésének útján, a továbblépés felé.
Lassan az egyszeri szegény emberből is sikeres befektető vált. Nem önti már számolatlanul, ész nélkül a megnyert lottómilliárdjait a szegénységben élő rokonaira, mert megtanulta, hogy ez a fajta segítés csak a tünetek enyhítésre alkalmas és függőséget okoz. A függőség pedig mindenkit megakadályoz a szeretetteljes, harmonikus együttműködésben. Mára már emberünk értéssel, hatékonyan, és hosszú távra tervezve támogat. Pont úgy, ahogyan őt is tanították. Azt a nehéz leckét is elsajátította, hogy ha a másikban nem látja a segítségkérés mögött az őszinte szándékot, a fejlődés és tanulás iránti elkötelezettséget, akkor tud nemet mondani az ész nélkül követelőzőnek. Nem zavarja, ha irigynek tartják, mert fel meri vállalni a döntései következményeit. Elfogadja saját gyengeségeit és hibáit, ezért pontosabban látja másokét is.
Ahogy emberünk is empatikusan, értéssel kezeli a hozzá segítségért fordulók anyagi nehézségeit, nem szenved együtt velük vagy önti értelmetlenül a pénzét a szegény rokonságra, úgy én is megtanultam felismerni azokat, akik csak élősködni akarnak a szeretetenergiámon. Akik valójában nem akarnak fejlődni, csak a figyelmemet, jó szándékomat, empátiámat akarják használni. Már tudok nemet mondani az értelmetlen, sehova sem vezető, végtelen követelőzésekre.
Az út hosszú igaz. Sokszor nehéz is, de nagyon megéri rálépni.
(Köszönöm Dobos Csillának a szöveg végső formába öntését.)