Létezik olyan erő, amely nem az izmos test fizikai erőtől duzzadó megnyilvánulása, hanem lelkünk finomabban rezgő valóságának az igazság tiszteletén alapuló szereteterejének jelenléte.
A fizikai erő az izmokban, a mentális erő a fejben, a szeretet ereje pedig a szívben lakik.
Fizikai erőnket sportolással, egészséges étkezéssel, megfelelő pihenéssel fejleszthetjük. Mentális erőnket a figyelmünk fókuszának megtartásával, tanulással és tudatosságunk fejlesztésével növelhetjük. A szeretet erő, a szíven keresztül áramló energia pedig akkor lesz bennünk egyre erősebb, ha fejlődik az érzelmi intelligenciánk.
Amikor nagy érzelmeket, fájdalmat, szomorúságot, áradó szeretetet érzünk, akkor erős energia mozog bennünk. Ahhoz, hogy ezt az energiát meg tudjuk tartani a testünkben és irányítani tudjuk azt, ahhoz bizony megfelelő erőnlétre, gyakorlásra és tudatosságra is szükségünk van. Minél többször sikerül az érzéseinkhez és érzelmeinkhez köthető elakadásaink közül egyet-egyet elfogadni és tartósan felülírni, annál nagyobbra nő a szívűnk „ereje”.
A szív erejének növekedésére azt is szokták mondani, hogy „nyílik a szív”. Ahogy pedig nyílik a szív jól működő energiaközpontként egyre erősebb energiát képes átáramoltatni önmagán és meg is tudja azt tartani a testben, vagy tovább tudja engedni, hogy az a környezetében hasznosuljon. Egyre nagyobbat merünk érezni.
Miért kell a nagyobb szeretet érzés megtapasztalásához több erő és bátorság?
Mert a nagyobb szeretet párja a nagyobb fájdalom. Olyan ez, mint a sinus és cosinus függvénypár. Egyik sem létezik a másik nélkül.
Aki nem képes a fájdalmaival megbirkózni, az nem tud igazán mélyen szeretni sem.
Ezen a ponton felmerülhet benned a kérdés, vajon miért is van erre nekem szükségem? Okos és értelmes vagyok, az iskoláimban szerzett tudásommal jól boldogulok a világunkban.
Fontos észben tartani azt is, hogy az érzelmek megélése legtöbbször kontrollálhatatlan és irányíthatatlan folyamat, ami bizony galibát okozhat az életemben, ha erre nem vagyok tudatos.
Ha jön az érzés és nem hessegetem, vagy nyomom el, akkor megengedem és megvizsgálom. Igen, ez az érzés most jogos. Van erőm, hogy megfigyeljem. Vagy most inkább félreteszem és majd később foglalkozok vele.
Való igaz, hogy majdnem minden új dolog nehezebben megy. Ritka az, hogy egy komplex feladatot rögtön elsőre tökéletesen végre tudunk hajtani. Tudatos belső munkával azonban minden fejleszthető és magas szinten működtetett tudássá változtatható.
Ahogy fejlődik az érzelmi intelligencia, úgy növekszik a szív ereje és vele együtt a tudatosság is. Így a valóság egyre nagyobb részét kezdjük el észrevenni, felfogni és tudatosan megélni. Az erő és az igazság érzékelése önmagunkban és más emberekben pedig lehetővé teszi, hogy hatékonyabban működjünk együtt a környezetünkkel.
Egy jó vezető például bizonyos szint után elveszítheti az általa vezetettek bizalmat, ha fejlődésképtelen, mert nem tudja az általa működtetett rendszert folyamatosan hozzáigazítani a vezetése alatt dolgozók képességeihez.
Ha a vezető nem tudja megfelelően érzékelni a rendszerben dolgozók erőforrásait és figyelmen kívül hagyja azok hiányait és szükségleteit, akkor olyan környezet jön létre, ahol elhal a kreativitás. Az emberek elszigetelődnek és túlélő üzemmódra kapcsolnak egész munkaidő alatt. Gyakori jelenség, hogy kiégnek és idővel munkahelyet váltanak.
A jó vezető tud fejben is lenni, hogy megtervezze, átlássa a folyamatokat, végig kísérje a kivitelezést, és ha kell, tudjon nehéz döntéseket hozni. Evvel együtt képes kereteket tartani, mer empatikus lenni, együtt tud érezni a közösséggel. Érzékel minden közreműködőt és nyitott tud lenni a kitágult tudatállapotok igazságaira is.
Tisztában van saját képességeivel, bízik önmagában, ugyanakkor van bátorsága és hite, hogy bizonyos helyzetekben az intuíciójára hallgasson. Át tud járni a különböző tudatállapotok között Az ilyen vezető nem csak okos, hanem „vele van az erő” is.
Mivel birtokolja a szív erejét is bármikor képes a gondolatait leállítani és környezetére empatikussá válni, ha a szükség úgy kívánja. Ilyenkor intuitív módon érzékel, kapcsolódik, ebből a térből hoz döntéseket, a szeretet erejével együttműködve teremt.
Mindig ünnepi pillanatként élem meg, mikor egy racionálisan gondolkozó ember megnyílik nekem, kapcsolódik és ráhangolódik a szív működésére. Ilyenkor elmondja az intuitív megéléseit és átengedi magát a felismerésnek, hogy ez is egy igazság, és így is lehet működni.
(Köszönöm Dobos Csillának a szöveg végső formába öntését.)