Leginkább a nők viselkedésére jellemző, hogy amikor figyelemről vagy szeretetről van szó, mindig előtérbe helyezik családtagjaikat, barátaikat és háziállataikat, míg magukat a sor végére szorítják, remélve, hogy talán egyszer majd jut egy kis idő és figyelem önmagukra is.
Ahogy telnek múlnak az évek a befektetett szeretetenergia szépen kivirágzik. Körülöttük mindenki fejlődik, míg ők jó esetben egyhelyben állnak, rosszabb esetben mind fizikailag, mind lelkileg teljesen leépülnek.
Fogalmuk sincs, hogy mi a baj, hiszen látszólag minden rendben van a családban, mégis belülről azt érzik, hogy nincsenek a helyükön, s valami mást szeretnének.
Ilyenkor, amikor megkérdezik tőle, hogy mit csinálnál, ha lenne három órád csak magadra, általában nem tud válaszolni, fogalma sincs. Az viszont biztos, hogy bármit is választana, lelkiismeret-furdalása lenne miatta, és hamar visszatérne a napi teendőihez.
Én egy ideje a saját életemet különböző ízesítésű, sokszeletes, kerek tortának képzelem. Van ebben a tortában család szelet, munka szelet, sportolás szelet, barátok szelet, tanulás és fejlődés szelet, szépségápolás szelet, meditáció szelet, alvás szelet.,,
Amelyik szeletre nagyobb figyelmet helyezek az egyre nagyobb és ízletesebb lesz, amit elhanyagolok, az megsavanyodik, összetöpörödik és végül átadja a helyét más szeleteknek.
Az elért eredményeket, sikereket, a megélt örömöket és boldogságot a hab a tortán jelképezi.
A figyelem tortájának szeletei változhatnak életünk különböző szakaszaiban. pl. egy új munkahely, vagy egy gyermek születése jelentős figyelmet vonhat el a többi területről, míg más időkben, lehet, hogy több figyelmet fordítunk a személyes fejlődésre.
A figyelem tortájának szeletei olyan területek, amelyeket folyamatos egyensúlyban kell tartanunk. Bár a figyelmünket nem oszthatjuk a végtelenségig, de tudatos döntésekkel segíthetünk abban, hogy minden életünkhöz tartozó fontos terület megkapja azt a figyelmet, amit megérdemel.