Szív kontra Agy

Ma a Földön a legtöbb széles körben ismert spirituális tanító férfi. Megfigyeltem, hogy legtöbbjük eljutott arra a fejlődési szintre, ahol képessé válnak egy központi intelligens energia rendszerhez kapcsolódni, ahonnan megérkeznek a kérdéseikre a válaszok. Mivel meg tudnak maradni az ehhez szükséges tudatállapotban, áramlik feléjük az információ és a segítségükkel az ebben az energiarendszerben felhalmozott tudás és tapasztalat a tanítón, mint csatornán átáramolva eljut más emberekhez és számukra is elérhetővé válik. Amikor nézem és hallgatom ezeket a tanítókat, olyan érzésem támad, hogy ez bizony a férfiak útja. Nyílik az agy, emelkedik a tudatszint és a problémákat már meglévő tudások alapján tanítják nekünk megoldani. Csodálatos látni ezt a folyamatot, amint a tanulás és fejlődés lehetősége kinyílik mások számára is, mégis folyamatosan jelen van bennem egyfajta hiányérzet: de hol vannak ilyenkor a nők? Vajon a nők spirituális fejlődésének is ez az útja? Ilyen fajta tudásban kell előre haladniuk?

Alaposabban szemügyre véve a körülöttem létező világot, azt gondolom, hogy nem így van. Mivel nagyon különbözőek vagyunk, más-más utat is járunk be. A férfi az agy útját, a nő pedig a szív útját járja. A két út gyakran keresztezi egymást, néha hosszabb szakaszokon egymás mellett is fut, majd pedig, ha két egymásra figyelő, kereső ember találkozik, akkor az út végén a két félből egész lesz, pontosabban a férfi és női tudás tökéletesen kiegészíti egymást.

Mivel nő vagyok, elmondom milyennek képzelem én a szív útját? Ahogy nyílik a szív, úgy válik láthatóvá és beazonosíthatóvá egyre több érzelem. Amikor valaki már tudatos lesz az érzelmekre, akkor elkezdhet velük dolgozni. Megfigyelheti, tudatosan átélheti, átdolgozhatja őket és ettől, ahogy halad előre a fejlődésben, megváltozik benne a szeretet minősége. Aki ezt az utat járja, aki így tanul, fejlődik, annak is elérhetővé válik egy központi energia rendszer. Innen azonban nem adatok, problémamegoldások áradnak ki, hanem a szeretetnek egyfajta szubsztanciája, ami a mindenki számára egyszerre elfogadható igazságon, egyensúlyon, gyógyításon hiten keresztül tanít.

Miért hallunk hát ilyen kevés női tanítóról? Mert a szív útja még nem hoz a mai világban elismert látványos eredményeket. Nem az anyagban megjelenő, látványos, tudományosan elismert eredmények születnek. Nem fedeznek fel általa új gyártási eljárásokat, filozófiai elméleteket. Akik ezen az úton járnak „csak” gyógyítanak, vígasztalnak, egyensúlyt teremtenek, hitet adnak.

Fontos megérteni, hogy a szív útja nem az érzelmek elfojtásáról szól, hanem épp ellenkezőleg, azok megismeréséről és feldolgozásáról, s ezáltal egy magasabb szinten történő tudatos megéléséről. Jó és rossz érzésekkel egyformán kell foglalkozni. A negatív érzelmeket nem elfojtani, szőnyeg alá söpörni kell, hanem elfogadni a létezésüket, megfigyelni őket és tudatossá válni arra, hogyan működnek.

Minden éremnek két oldala van, egyiken a pozitív, másikon a negatív érzelmekkel. Ha megszabadulsz az érmédtől, akkor nem csak a negatív érzéseket zárod ki az életedből, hanem a pozitívakat is, mert nem lehet csak ezt vagy azt a fajta érzést elfojtani. Ha valaki megengedi magának, hogy érezzen, akkor mindenféle érzés felbukkanhat benne. Gondoljunk pl. Dickens Karácsonyi énekének főszereplőjére Ebenezer Scrooge-ra. Ráadásul, aki az érzelmei elfojtása árán fejleszti az agyi kapacitását, az kibillen az egyensúlyából csakúgy, mint a skála másik végén lévő, aki csak a szív és a szeretet mindenhatóságában hisz.

Agy és szív, féri és nő, látszólag két nagyon ellentétes működési forma. Két út, ami úgy tűnik sose keresztezheti egymást. De hát a testben az egészséges működéshez az agy és a szív is elengedhetetlenül szükséges. Véletlen lenne? Hát persze, hogy nem az! A harmonikus működéshez mindkettőre egyformán szükség van. Ma még az jellemző, hogy a férfiak jobban használják az agyukat, a nők pedig szívbéli dolgokban erősebbek. Ám ez változhat. Mindkét fél nyithat a másik fajta működés felé és egymást segítve, egymás tudását kölcsönösen elismerve útjuk összefonódhat és kényelmes, széles sétányon folytathatják együtt az útjukat.

(Köszönöm Dobos Csillának a szöveg végső formába öntését.)

Hírlevél feliratkozás

Hírlevél