Szorongás az ismeretlentől

A Wikipédia szerint a szorongás:

„Olyan mindennapos érzés, amely azonosítható külső ok nélkül is létrejön. Tehát nem egyenlő a félelemmel, aminek van pontos külső oka. A szorongás a tehetetlenség érzésével összekötött félelem érzete, amikor az ember úgy érzi, hogy semmiféle befolyással sincs a történésekre.”

A félelem az ismeretlentől, mélyen belénk kódolt érzés. Amikor megjelenik a testünkben a „veszélyben vagyok” és „fogalmam sincs, hogyan keveredek ki innen” fojtogató érzése, akkor ez szinte mindig ijesztő gondolatokat is generál a fejünkben, ami aztán pánikszerű döntésekhez és megmagyarázhatatlan viselkedéshez vezethet.

Elmesélem egyik találkozásomat ezekkel az érzésekkel. A munkahelyem környékén évekig járta az utcát egy javasasszony. Időnként betért egy-egy üzletbe, hogy az ott dolgozóknak jósoljon. Hozzánk is be-betévedt. A kollégáim, akik mind férfiak, mindig elzárkóztak a jóslás elől. Soha nem lett biznisz. Mikor az asszony megjelent az ajtóban, mindig megfagyott az üzletben a levegő. A fiúk megmerevedtek, a szorongás és feszültség szinte tapinthatóvá vált az egész üzletben. Csak idő kérdése volt, hogy mikor pattan ki ezekből a találkozásokból vita vagy veszekedés.

A sok ide-oda passzolt feszültség és meg nem oldott szorongás utolsó cseppje is megérkezett egy hétköznap délelőtt. Egyik kollégám heves vitába keveredett a javasasszonnyal. Mindketten rettentően dühösek lettek, és az érzéssel azonosulva, egymásra oda se figyelve, hajtogatták a magukét. Jó kis érzelmi ping-pong meccs alakult ki közöttük. Gondoltam, közéjük állok, mielőtt elfajul a dolog.

Addigra a javasasszony úgy döntött, hogy az őt ért sérelmek miatt a mágia segítségével tesz itt rendet. Mivel én kerültem a látóterébe, a bosszút nekem címezte.

Megállt velem szemben, belenézett a szemembe és közölte, hogy ő itt most nagy átkokat fog szórni. Csend lett. A kollégám teljesen lemerevedett. Én vártam, hogy mi lesz most. A biztonság kedvéért theta hullámhosszra váltottam, és gyakorlott meditálóként ráhangolódtam az eseményekre, no akkor lássuk mi lesz ebből.

Az asszony nem viccelt, valóban szórta az átkokat. Egy darabig hallgattam, majd halkan megjegyeztem, hogy szerintem ez most rám nem hat. Abbahagyta a mormolást és rám nézett. „Az nem lehet”, volt az arcára írva, s, hogy érzéseinek nyomatékot adjon még rám is legyintett, majd folytatta az átokszórást. A hangulat nem engedett fel az üzletben.

Egy darabig hallgattam az értelmetlen szavakból álló mormolást, majd újra szót kértem. Megkérdeztem, hogy mi van akkor, ha nekem van igazam és rám tényleg nem hatnak az átkai és hogy elgondolkozott-e már valaha azon, hogy ilyen esetben mi történik a kiszórt átkokkal?

– Miért, mi történik ilyenkor? – kérdezte kíváncsian.

– Visszaszáll a feladóhoz. – feleltem.

Újabb legyintést kaptam válaszul, s további szemforgatás és mormolás következett. Aztán hirtelen megváltozott a viselkedése. Elért hozzá az igazság. Itt áll előtte valaki, nem fél, nyitott felé és közös megoldást keres.

A lélek ilyenkor érzékeli az igazságot, és nem akar sem másoknak, sem magának tovább ártani. Mivel nehéz a lélek szintjének igazságát a 3Dbe is megvalósítani, azasszony fura megoldást választott.

Rám nézett és azt mondta:

– Nem rád teszem ám az átkokat.

– Akkor kire? – kérdeztem én.

– Hát, magamra. – válaszolta és visszatért a módosult tudatállapotába.

Nekem is időre volt szükségem, hogy még mélyebben az igazságra hangolódjak és kis idő elteltével megfogalmazódott bennem a megfelelő kérdés, amit fel is tettem neki:

– Annak meg mi értelme van?

Mintegy varázsütésre véget ért a feszültség, mind fellélegeztünk. A javasasszony abbahagyta az átokszórást. Győzött az igazság, és visszatért a 3D-be. Közölte, hogy ezen az ajtón ő most kimegy és soha többet nem jön vissza.

Az élet lassan visszatért a normális kerékvágásba és mindannyian folytattuk a munkát.

Mi az eset tanulsága? A kollégáim a szorongással és az ismeretlentől való félelmükkel megteremtették azt a valóságot, amiben megtapasztalhatták a félelmeiket a 3D valóságában. Én, aki gyakorlott meditáló vagyok és érzékelek, megmutattam nekik, hogy milyen a szorongásmentes reakció egy ilyen helyzetben.

Egy másik alkalommal az üzletbe egy erőszakos vevő érkezett, aki a saját egoja hatása alatt állt. Ekkor bennem jelent meg a szorongás. Tehetetlen dühömben akkor félreálltam, a kollégám pedig kettőnk közé pattant és átvette az irányítást. Én a háttérből, csendes szemlélőként figyelhettem meg, hogyan kezeli rutinosan és szorongásmentesen az erőszakos vásárló követelőzését. Profi módon szelídítette meg és mindenki számára win-win helyzetet teremtett.

Mindketten az ismeretlentől féltünk. Két eset, de ami közös bennük, az a szorongás. A kollégám számára ismeretlen és félelmetes a mágia, a misztikus valóság. Számára ez ismeretlen, titokzatos és megfoghatatlan működés. Számomra pedig az ego erőszakos megnyilvánulása keltett szorongást, mivel nem tudtam megfelelően reagálni rá.

A szorongás és a félelem legtöbbször azt jelzi, hogy számunkra ismeretlen terepre tévedtünk. Olyan helyzetbe kerültünk, amit nem csak mi, de szüleink és lehet már nagyszüleink sem tudtak megoldani. Nincs még hatékony mintánk a megoldására. Ha lenne, minden bizonnyal nem szoronganánk, hanem könnyedén megoldanánk a problémát.

A szorongás akkor válik kórossá, amikor azonosulunk a testünkben megjelenő félelemmel vagy dühhel és automata üzemmódban, újból és újból ugyanazokat a negatív gondolat- és viselkedésmintákat futtatjuk le magunkban. Tudatosságunkat elveszítve, félelmünkbe bemerevedve, az új információ előtt bezárkózva ilyenkor csak túlélünk.

Amennyiben a szorongást, mint érzést elfogadjuk a testünkben, tudatossá válunk a gondolatainkra és viselkedésünkre, majd csendben megfigyeljük az eseményeket, akkor van esély a szorongás valódi okának megértésére és megváltoztatására.

(Köszönöm Dobos Csillának a szöveg végső formába öntését.)

Hírlevél feliratkozás

Hírlevél