Szorongás az ismeretlentől.
A Wikipédia szerint a szorongás:
„Olyan mindennapos érzés, amely azonosítható külső ok nélkül is létrejön. Tehát nem egyenlő a félelemmel, aminek van pontos külső oka. A szorongás a tehetetlenség érzésével összekötött félelem érzete, amikor az ember úgy érzi, hogy semmiféle befolyással sincs a történésekre.”
Félelem az ismeretlentől. A veszélyben vagyok és fogalmam sincsen, hogyan keveredek ki innen szorongató érzés megjelenése a testünkben ijesztő gondolatokat generál a fejünkben, ami pánikszerű döntésekhez és viselkedéshez vezethet.
A munkahelyem környékén évekig járta az utcát egy cigány javasasszony. Időnként betért egy-egy üzletbe, hogy az ott dolgozóknak jósoljon. Hozzánk is be-betévedt. A kollégáim, akik mind férfiak, mindig elzárkóztak a jóslás elől. Soha nem lett biznisz. Mikor megjelent az ajtóban, mindig megfagyott a levegő. A fiúk megmerevedtek, a szorongás és feszültség szinte érezhetővé vált az egész üzletben. Csak idő kérdése volt, hogy mikor lesz ezekből a találkozásokból vita vagy veszekedés.
A sok ide-oda passzolt feszültség és meg nem oldott szorongás utolsó cseppje is megérkezett egy hétköznap délelőtt. Egyik kollégám heves vitába keveredett a javasasszonnyal. Mindketten rettentően dühösek lettek, s az érzéssel azonosulva, egymásra nem figyelve, hajtották a magukét. Jó kis érzelmi ping-pong meccs alakult ki. Gondoltam közéjük állok, mielőtt elfajul a dolog.
Addigra a javasasszony úgy döntött, hogy az őt ért sérelmek miatt itt a mágia segítségével tesz rendet. Mivel én kerültem a látóterébe így a bosszút nekem címezte.
Megállt velem szemben, belenézett a szemembe és közölte, hogy ő itt most nagy átkokat fog szórni. Csend lett, a kollégám teljesen lemerevedett, én viszont vártam, hogy mi lesz most. A biztonság kedvéért, gyakorlott meditálóként, thetaba keveredtem és ráhangolódtam az eseményre.
Az asszony nem viccelt, valóban szórta az átkokat. Egy darabig hallgattam, majd halkan megjegyeztem, hogy szerintem rám nem hat az átok. Abbahagyta a mormolást és rám nézett. „Az nem lehet”, volt az arcára írva, s, hogy érzéseinek nyomatékot adjon még rám is legyintett, majd folytatta az átokszórást.
Úgy emlékszem az üzletben megfagyott a levegő.
Egy darabig hallgattam az értelmetlen szavakból álló mormolást, majd újra szót kértem. Megkérdeztem, hogy mi van akkor, ha nekem van igazam és rám valóban nem hatnak az átkai. Gondolkozott-e már valaha azon, hogy ilyen esetben mi történik a kiszórt átkokkal?
Mi történik? – kérdezte.
Visszaszáll a feladóhoz. – feleltem.
Újabb legyintést kaptam válaszul, s további szemforgatás és mormolás következett. Aztán hirtelen megváltozott a viselkedése. Elért hozzá az igazság. Itt állok, nem félek tőle, nyitott vagyok rá és közös megoldást keresek.
A lélek ilyenkor érzékeli az igazságot, s nem akar tovább sem másoknak, sem magának ártani. Mivel a két valóságra egyszerre tudatosnak lenni nehéz feladat, a személyiség fura megoldást talált a problémára.
Az asszony rám nézett és azt mondta.
– Nem, nem rád teszem az átkokat.
– Akkor kire? – kérdeztem én.
– Hát, magamra. – válaszolta és visszazökkent a módosult tudatállapotba.
Itt nekem is időre volt szükségem, hogy még mélyebben az igazságra hangolódjak. Kis idő elteltével megfogalmazódott bennem a megfelelő kérdés, amit fel is tettem neki.
– Annak meg mi értelme van?
Befejeződött. A javasasszony kilazult az átokszórásból. Győzött az igazság, visszatért a 3D-be. Közölte, hogy ezen az ajtón ő most kimegy és soha többet nem jön ide vissza.
Mindannyian visszarendeződtünk a normál hétköznapi működésünkbe és folytattuk a munkát.
Mi az eset tanulsága? A kollégáim a szorongással és az ismeretlentől való félelmükkel megteremtették azt a valóságot, amiben megtapasztalhatták a félelmeiket a 3D valóságában. Én, aki gyakorlott meditáló vagyok és érzékelek, megmutattam, hogy milyen a szorongásmentes reakció egy ilyen helyzetben.
Az üzletben olyan eset is előfordult, mikor egy egójával azonosult vásárló erőszakos viselkedése és kommunikációja nálam váltott ki szorongást. Akkor a tehetetlen dühömben félreálltam, a kollégám pedig kettőnk közé állt és átvette az irányítást. Én a háttérből csendes szemlélőként figyelhettem meg, hogyan kezeli rutinosan és szorongásmentesen az erőszakos vásárló követelőzését. Profi módon szelídítette meg és mindenki számára win-win helyzetet teremtett.
Az ismeretlentől félünk. Ezekben a történetekben pedig két különböző valóságtól szorongtunk. A kollégám a mágiától, a misztikus valóság titokzatos és megfoghatatlan működésétől, én pedig az egó erőszakos megnyilvánulásaitól itt a 3D valóságában.
A szorongás és a félelem azt jelzi, hogy ismeretlen terepre tévedtünk. Olyan helyzetbe kerültünk, amit nem csak mi, de szüleink és lehet már nagyszüleink sem tudtak megoldani. Nincs hatékony mintánk a megoldásra. Ha lenne, minden bizonnyal nem szoronganánk, hanem könnyedén megoldanánk a problémát.
A szorongás akkor válik kórossá, amikor azonosulunk a testünkben megjelenő félelemmel, vagy dühhel és automata üzemmódban újból és újból ugyanazokat a negatív gondolat- és viselkedésmintákat pörgetjük magunkban. Tudatosságunkat elveszítve, félelmünkbe bemerevedve, az új információ előtt bezárkózva ilyenkor túlélünk.
Amennyiben a szorongást, mint érzést elfogadjuk a testünkben, tudatossá válunk a gondolatainkra és viselkedésünkre majd csendben megfigyeljük az eseményeket, akkor van esély a szorongás valódi okának megértésére és megváltoztatására.
(Köszönöm Dobos Csillának a szöveg végső formába öntését.)