Tortadiagram.

Időnként szeretek egy-egy coaching eszközt bemutatni, amivel szívesen dolgozok. Házi feladatként adtam egy kliensemnek , hogy készítse el saját 1 hetes „tortáját”.


A kisebb, nagyobb szeletek tetejére írja rá, hogy mivel „foglalkozik” az a szelet, s kb. mennyi időt vesz igénybe adott tevékenység a héten.

Kreativitásából fakadóan egy exel sablon, (a kördiagram-bevezetőn túl) segítségével tökéletes precizitással, százalékos arányokra lebontva készítette el a feladatot.


Megtetszett az „életem tortája” című feladat, tökéletesített változata, így én is elkészítettem a sajátomat. Ez az én júliusi tortám, s nagyon bízom benne, hogy a szeptemberi már más szeletekből fog állni. Ősszel szeretnék a mostanihoz képest egy kicsit több időt tölteni pihenéssel,barátokkal és tanulással. Megvannak a terveim, időm nincs most rá, hogy megvalósítsam. De, ha a 16 %-os lakásfelújítás szeletet őszig felfalom, akkor új lehetőségek nyílnak a felszabaduló idő eltöltésére.🙂


Igen, sokan gondolhatják, hogy ez egyértelmű, mégis gyakran előfordul, hogy egy elkészített saját „élettorta” meglepetéseket tartogat az időbeosztás, és a megvalósítások hatékonyságának terén. Egyértelművé válik a „nincs időm rá” miértje, vagy éppen az ellenkezője válik nyilvánvalóvá, hogy „túl sok időt töltök vele”.
Szóval ha van kedved, érdemes egy 1 hetes nyári , és egy 1 hetes őszi tortát készíteni… 

2021.07.25.

Hírlevél feliratkozás

Hírlevél