„Egy másik egyén belső világának megértéséhez a megfelelő eszközt a „fenomenológiai” megközelítés nyújtja: a mérendő jelenségek részesévé kell válni, standardizált eszközök és előfelvetések nélkül kell közelíteni az egyénhez. A megfigyelőnek a lehető legnagyobb mértékben „zárójelbe” kell tennie a saját nézőpontját, és be kell lépnie a megfigyelt egyén élményvilágába. A másik megismerésének ilyen megközelítése minden további nélkül megvalósítható a pszichoterápiában: minden jó terapeuta igyekszik ilyen módon közeledni a pácienshez. Ezt nevezik empátiának, terápiás jelenlétnek, őszinte odafigyelésnek, ítéletmentes elfogadásnak vagy- May találó megfogalmazásával- „tudományos naivitásnak”. Az egzisztenciális terapeuták mindig azt hangsúlyozták, hogy a terapeuta feladata a páciens személyes világának a megértése, és nem az, hogy azt vizsgálja, mennyire tér el a páciens a „normáktól”. De ez a fenomenológiai megközelítés, mely természetéből adódóan nem empirikus jellegű, óriási, a mai napig megoldatlan problémák elé állítja a munkáikban magas tudományos elvárásoknak megfelelni kívánó kutatókat.” Irvin D. Yalom Egzisztenciális pszichoterápia.
Teljes szívemből egyetértek a fentiekkel. Amit azonban nem értek az, hogy ez a gondolkodás „miért állítja a mai napig megoldatlan problémák elé a munkáikban magas tudományos elvárásoknak megfelelni kívánó kutatókat”
A tudomány csodálatos. A bal agyfélteke racionalitáson alapuló, mindent megtapasztaló, megvizsgáló, rendszerben gondolkozó univerzum. A világ összes tapasztalatát, kutatási eredményét exel-táblázatokba foglalni akaró, mindent rendszerező és a tapasztalatokon alapuló dolgokat szigorú keretek közé szorító, racionális, kiszámítható gondolkozásmód. A Jó Istent és az Univerzumot is tudományos keretek közé szorítva szeretné működtetni. Csakhogy ez nem megy. Az emberi agy működése és felfogókapacitása véges. Az Univerzum teljes működését lehetetlen tudományosan megismerni. Ez képtelenség. Ehhez tudatszintben az Univerzum fölé kellene emelkednie az embernek. Lássuk be, ez lehetetlen.
Én ezt nem problémának tekintem, hanem tényként kezelem. Elfogadom, hogy a Jó Isten és az Univerzum magasabb tudatszinten létezik, mint én, és ez bármennyit tanulhatok itt a Földön, így is marad.
Számomra ez nem ijesztő. Az egyetlen lehetőségem arra, hogy megismerkedhessek vele az, ha kapcsolódok hozzá. Kiüresedve, a bal agyfélteke működéséből kilazulva, rá tudok hangolódni a „magasabb rendűre”.
Miért jó ez? Mert így képes vagyok az emberi agy tapasztalatain túlmutató információhalmazhoz kapcsolódni. Nyitott és elfogadó vagyok a saját világomon túlmutató, másként működő új dolgokra is.
Erről ír Yalome is:” A megfigyelőnek a lehető legnagyobb mértékben „zárójelbe” kell tennie a saját nézőpontját, és be kell lépnie a megfigyelt egyén élményvilágába”. Ezt úgy hívják, hogy feltétel nélküli szeretet. A másság elfogadása. Ez pusztán annyit jelent, hogy elfogadom vannak emberek és dolgok melyek tőlem nagyon különbözően működnek. Ilyenkor nem ítélkezem, csak empatikusan kapcsolódom és kíváncsian figyelek.
Lehet ez az új tapasztalás elborzaszt, vagy megrémít, esetleg ítélkezésre sarkall, de az is lehet, hogy segít szeretni tanulni, vagy felébreszti bennem a fejlődni vágyást. Rengeteg féle érzés és gondolat ébredhet bennem egy ilyen élmény hatására. A kapcsolódás lényege a terápiában a kiüresedés, a gondolatmentes tér megtartása, és a másik emberre hangolódás.
A tudománynak is valahogy így kellene viszonyulnia az Univerzumhoz. Félre kellene tennie egy pillanatra a felhalmozott tudást, ki kellene üresednie és az Univerzumhoz kapcsolódva meg kellene nyílnia az új információk felé. Ugyanis nem csak az 5 érzékszerv által, fejben lehet információhoz jutni. Szívben is tudunk kapcsolódni mi emberek. Ilyenkor a bal agyfélteke legyint: aha, persze, most jön a szív, a szeretet, a spirituális hablaty. Nekem pedig erről a hozzáállásról mindig ugyanaz a gondolat jut eszembe. Mikor az ember megbetegszik vagy haldoklik, a tudomány, a bal agyfélteke, legtöbbször háttérbe vonul és szenvedései közben még a legmakacsabb ateista és materialsita is a Jóistenhez fordul vagy fohászkodik.
(Köszönöm Dobos Csillának a szöveg végső formába öntését.)